"Már nem léteznek boldog ünnepek" – Till Tamás szülei gyermekük sírjánál töltik a húsvétot

"Már nem léteznek boldog ünnepek" – Till Tamás szülei gyermekük sírjánál töltik a húsvétot

Till Mátyás
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 06. 03:00
Kimennek a temetőbe húsvétkor a 2000-ben eltűnt, majd 24 évvel később holtan előkerült bajai kisfiú szülei. Till Tamás hatalmas űrt hagyott maga után, Katalin és Mátyás is úgy érzi, egyetlen ünnepük sem lehet már olyan, mint régen.

Mint arról a Bors beszámolt, Till Tamás 2000 gyermeknapján biciklivel ment el otthonról, hogy megnézze a bajai lovardában nem sokkal előtte született kiscsikókat. Soha többé nem tért haza.

Till Tamás szülei egymást segítik
Till Tamás szólei húsvétkor is a sírhoz mennek  Fotó: Bors

A 11 évesen eltűnt gyermek szülei 24 éven keresztül bíztak benne, hogy Tamás egy nap bekopogtat hozzájuk és magyarázatot ad a hosszas távollétére, ám 2024-ben rendőrök jelentek meg náluk, hogy DNS-mintát vegyenek tőlük. Mint kiderült, egy bajai tanya melléképületének betonja alól egy fiúgyermek földi maradványai kerültek elő, és a hatóság valószínűsítette, hogy Till Tamás csontvázát találták meg. A feltételezés beigazolódott, és az is kiderült, hogy a kisfiú gyilkosság áldozatává vált. A bűncselekménnyel vádolt F. János hamarosan bíróság elé áll.

Till Tamás Baján nyugszik

Mátyás, Tamáska édesapja a Borsnak elmondta: rendszeresen felkeresik gyermekük nyughelyét, és természetesen húsvétkor is így tesznek.

"Abban biztosak vagyunk, hogy meglátogatjuk Tamáska sírját, máskülönben a húsvétot nem ünnepeljük különösebben. Vendégségbe nem megyünk, és magunkhoz sem hívtunk nagyobb társaságot" – mondta a gyászoló férfi, majd felesége, Katalin is csatlakozott a beszélgetéshez:

Számunkra már nem léteznek boldog ünnepek, de örülünk, hogy legalább egymásnak vagyunk. A húsvétot kettesben töltjük, persze ha szerényen is, de megadjuk a módját

 – mesélte a Borsnak nem sokkal az ünnepek előtt az anya.

Tillék nagypénteken halat fogyasztanak, a következő napokban pedig sonka is kerül az asztalra.

"Régen tartottuk a szokást, hogy húsvéthétfőn elvisszük a templomba a kalácsot megáldatni, de most anélkül is jó nekünk az étel. Az ünnep során Tamáskára gondolunk, és felidézem magamban, amikor még meglocsolt engem" – árulta el Katalin.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.