"Rang volt a barátjának lenni" – összetörtek az Óbudán halálra gázolt Barnabás osztálytársai

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 06. 08:00
A középiskolás diák fülhallgatóval a fülében, telefonját nyomkodva akart keresztül sétálni az átjárón. Bár a közeledő HÉV elgázolta, csodával határos módon túlélte a történteket, kórházba vitték. Sajnos azonban később megtörtént a tragédia: a 14 éves kamasz a kórházban meghalt.

Mint arról a Bors is írt, a tragikus HÉV gázolás hétfőn (március 30.), a kora esti órákban történt az óbudai HÉV-sínek mentén, Rómaifürdő közelében, a Papírgyár utca és a Határ út találkozásánál: egy mindössze 14 éves kamaszfiú fülében fülhallgatóval, telefonját nézve lépett az átjáróba, ahol a robogó HÉV elgázolta.

Hév
A HÉV gázolta el a középiskolás fiút Fotó: Bors

A fiatal a fülhallgató miatt vélhetően nem hallotta a HÉV figyelmeztető kürtölését, így vélhetően se nem látta, se nem hallotta a felé közeledő életveszélyes monstrumot, ami elől így esélye sem volt félreugrani, ahogyan a HÉV sem tudott már lefékezni. A halálra rémült szemtanúk azonnal hívták a mentőket, akik hosszas stabilizálás után végül kórházba vitték a kamaszt:

Kint volt vagy négy menőkocsi, azt hittük, hogy megtörtént a legrosszabb. Aztán láttuk, hogy nincs letakarva senki, a srácot beteszik a mentőbe. Imádkozunk az életéért, remélem, hogy felépül

 – mondta az egyik arra járó az eset után, a Borsnak. Bár sokan reménykedtek benne, hogy a fiatal végül felépül, az eset utáni napon azonban minden remény elveszett: kiderült, hogy fiú a kórházban végül életét vesztette. Barnabást most osztálytársai és egész iskolája gyászolja, egyikük édesanyja szívszorító üzenetben búcsúzott a fiútól:

Barnabás meghalt. 14 éves volt. Elütötte a HÉV. 20 métert repült. Eszméletlenül szállították el, életveszélyes állapotban. Még egy napig küzdöttek érte

 – írta az összetört édesanya. Hozzátette, úgy tudja, aznap a HÉV mindent megtett, hogy jelezzen, de Barnabás valóban nem látta és nem hallotta.

A HÉV, a gázolás után. A helyszínelés ekkor már zajlott Fotó: Police.hu

Így gázolta el a HÉV az iskolás fiút

"Hogy a fülébe dugott fülhallgató zajszűrős volt-e, vagy sem, hogy ordított-e benne a zene vagy épp „pianoban” zümmögött, már senki nem mondja meg. Mit nézhetett a mobiltelefonján, amikor a HÉV elé lépett gyanútlanul...? Ki tudja...A Teremtő úgy alkotta meg az agyat, hogy kikapcsol egy ilyen pillanatban. Reménykedhetünk, hogy nem érzett semmit" – tette hozzá szomorúan az asszony. Azt is hozzáfűzte, hogy Barnabás iskolája kiválóságának számított, sokan kedvelték az életrevaló, jó humorú fiút.

Kiváló srác volt. Vitathatatlanul felette a korosztálya átlagának intelligenciában, humorban, életrevalóságban. Rang volt a barátjának lenni. Ezt mind a fiamtól tudom

 – magyarázta. Barátai azóta is romokban hevernek:

"A környezete összetört a hír hallatán. Nehéz ilyenkor bármit is mondani vigaszként. Sokan először szembesülnek a visszafordíthatatlannal. Vigyázzatok a szeretteitekre! Vegyétek ki azt a dugót a fülükből, amikor közlekednek és mondjátok el, hogy ha a telefont nézik, akkor nem látnak mást. A világ veszélyes. Nem csak a HÉV, de megannyi helyzet jöhet. Vakon és süketen kivédhetetlenek. Utolérnek. Isten veled, Barnus! A hozzátartozóknak erőt és hitet kívánok ennek a tragédiának túléléséhez!" – zárta sorait.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.