<p>Névtelen hívással riasztották a rendőrséget, amely, szerint az egyik környékbeli lakásban egy gyanúsan mozdulatlan, alulöltözött nő áll órák óta az ablakban.</p>
Előszeretettel zsúfolunk be minden élelmiszert a hűtőbe, mert így tanultuk. Pedig nem mindennek tesz jót, ha hidegben tároljuk. Sőt! Egyes ételek akár tönkre is mehetnek, ha a kamra polca helyett a hűtőszekrényben landolnak.
Szombaton délelőtt a Vörösmarty tértől a Kós Károly sétányig, délután az Andrássyt, a Teréz körutat és a Bajcsyt zárják le. Tilos megállni a belváros számos pontján, a tömegközlekedésben is vannak változások. Ha még nem a Balatonon...
Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni
<p>Hiába járt volna hat havi lelépési pénz L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség felmentett kulturális államtitkárának, idő előtti távozásával ezt nem kaphatja meg.</p>
A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják - mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota...
<p>Az orvosok abortuszt javasoltak Shiela Bhattinak és minössze 1 százalékot adtak annak, hogy kisfia életben marad. A nő mégis ragaszkodott a magzathoz, most büszke anyuka és a kisfiú is jól van.</p>
Egy horvát lap írta meg, hogy a Barcelona sztárja Zadar mellett töltötte nyaralását egy tengerparti házban. Az ingatlan a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló eszéki klub sajátja.
Nyolc éves fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki „nevelési célzattal” kikötözött és szexuálisan zaklatott egy 13 éves kislányt. A lány anyját 5 évre ítélték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.