Egy 1997-ben az észak-olaszországi Piancenza egy galáériájából ellopott Gustav Klimt-portré bukkant fel Olaszországban - írta a BBC hírportálja szerdán.
Az már jó ideje tudományos tény, hogy a szolárium használata növelheti a laphámrák kockázatát, ám nemrégiben az is kiderült, hogy mennyire. Igen komolyan, ugyanis a magukat barnítók 83 százalékkal nagyobb eséllyel lettek betegek.
Értelmetlen vita folyt az európai uniós Általános Ügyek Tanácsának keddi, második meghallgatásán. Ugyanazok a vádak és szólamok hangzottak el, mint az előző ciklusban - nem véletlenül, Soros György emberei továbbra is bent ülnek...
A Városliget átfogó megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében a fővárosiak több mint kétharmada támogatja a Liget Budapest Projektet, 75 százalékuk szerint a fejlesztések erősítik Budapest családbarát kínálatát - derült...
Az édesanyák gyakran aggódnak, vajon gyermekük megfelelően fejlődik-e. Dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, a Budai Allergiaközpont főorvosa a csecsemőkori súlygyarapodásról beszélt.
Tudósok szerint a ma embere legfeljebb 114 évig élhet a legkedvezőbb körülmények között. Állatkísérletek már sikeresen bizonyították, hogy egyes fajok élettartama meghosszabbítható, a nem is távoli jövőben ezt embereken is megnézhetik....
Az egész világ által csodált Sissi bőrébe bújik Gubás Gabi. Ám nem a királyné fénykorát, hanem élete utolsó éveit, a 61 éves asszonyt kelti életre a 45 éves színésznő.
Kőkemény harcosok alkotják a Hámori famíliát, hiszen szeptemberben előbb a családfő, József veterán birkózóbajnoki aranyérmet szerzett, majd az előző hétvégén Luca leánya és Ádám fia bokszbajnok lett.
Gokartozással melegítettek a nagy hagyománynak örvendő TOP50 díjátadó gálára a toppilóták. Az Autósport és Formula Magazin eseményén a legjobb magyar pilótákkal az autós újságírók is összemérhették tudásukat.
Azt hihetnénk, a brit királyi család fényűző körülmények közt, feszengve ünnepli a karácsonyt. A protokollfényképek ugyanis ezt tükrözik, valójában a Windsor família minden évben remekül szórakozik II. Erzsébet vidéki rezidenciáján,...
A tanúvallomások mellett egy kamerafelvétel is a rendőrök rendelkezésére áll a győri középiskolában történt támadásról, ami jócskán megkönnyítheti a nyomozók munkáját – tudta meg a Bors.
Megsérült egy 32 éves nő a Mátyás-hegyi-barlangban kedden este; a Magyar Barlangi Mentőszolgálat 26 emberrel, köztük orvosi teammel érkezett a helyszínre, ahol ellátták a sérültet, és egy óra alatt a felszínre hozták - közölte...
Immáron negyedik ügyvédjét fogyasztja S. Ábel, akit robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolnak. A férfi a hatóságok szerint biztonsági kockázatot jelent, így a tárgyalásán sem vehették le róla a bilincset.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.