A nyári szünet ideje alatt előfordul, hogy a gyerekeket, fiatalokat magukra kell hagynunk. Ilyenkor leselkedik rájuk a legtöbb veszély, hiszen önállóan jönnek-mennek az utcán, egyedül mennek át barátaikhoz. Ráadásul telefonjukat, okos eszközeiket is felügyelet nélkül használják. A lényeg, hogy a szülők beszélgessenek el gyermekeikkel a rájuk leselkedő veszélyekről.
Edvin Marton és Marton Adrienn gasztro-műsorvezető fiai, Maxim és Noel már a kamaszkor kapujában járnak, de szeretnek a szüleikkel utazni.
– Sokszor még mi visszük őket a barátaikhoz, vagy sportolni. Úgy gondoljuk, akkor vannak biztonságban, ha velünk vannak – mesélte a Borsnak Adrienn, aki azt is elmondta, mindkét fiúnak van mobiltelefonja, amin kapcsolatban tudnak maradni – ha épp nincs lemerülve.
– Azt gondolom, hogy 3 és 7 éves kor között érdemes kialakítani azokat az elveket és mintákat, aminek köszönhetően kialakulhat a szülő-gyermek közti bizalom. Erre később nagyon jól lehet építkezni – tanácsolja a műsorvezető.
Adrienn egy friss esetet is megosztott velünk.
– A hétvégén rollerparkba vittük a fiúkat, és nem akarták felvenni a bukósisakot, ami elengedhetetlen a biztonságos sportoláshoz. Edvinnel pedig úgy döntöttünk: addig nem megyünk tovább, amíg nem gondolják meg magukat, és kiszálltunk az autóból. Ezen úgy meglepődtek a gyerekek, hogy zokszó nélkül vették fel a sisakokat és végül nagyon élvezték a rollerezést. Fő a következetesség! – zárta gondolatait Marton Adrienn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.