Aktuális

Olyat tett a miskolci lépcsőházban egy 17 éves fiú, hogy két nő is segítségért kiabált - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.07.06.

Szeméremsértés miatt emeltek vádat a 17 éves fiú ellen, aki nők előtt mutogatta magát.

A fiú tavaly június végén a kora esti órákban Miskolcon egy társasház lépcsőházához ment, ahol az ajtón egy nő engedte be. A nővel és egy kislánnyal együtt beszállt a liftbe. Amikor a harmadik emeletre értek, és a nő ki akart szállni, a 17 éves fiatal elé állt és azt mondta: „Ó, mit csinálnék veled!”, majd az egyik kezével megmarkolta a nő mellét.

Ezután letolta a nadrágját, és a sértett előtt a nemi szervét simogatta.

A nő kilökte a liftből a fiút, aki elfutott.

Tavaly július elején az éjszakai órákban Miskolcon szintén egy társasházhoz egy nőt követett. A lépcsőházba is bement, a második emeleten utolérte a nőt, és megkérdezte tőle, hogy itt lakik-e. Ezután azt mondta neki, „de jó csaj vagy”, és belemarkolt a fenekébe, majd elővette a nemi szervét. A nő segítségért kiabált, erre a vádlott kifutott a lépcsőházból.

A sértett nők hatályos magánindítványt terjesztettek elő.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben próbára bocsátást indítványozott pártfogó felügyelet elrendelése mellett.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek