A perverz férfi korábban több nőt is megerőszakolt. A tárgyalásán azzal védekezett: azért vette videóra a támadásokat, hogy igazolja: áldozatai a saját akaratukból feküdtek le vele.
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
A legszebb karácsonyi vásár címével büszkélkedhet újra Budapest, a bazilika előtti adventi vásár ugyanis egy nemzetközi szavazáson lett első. Gyönyörű fények, semmihez sem fogható ünnepi atmoszféra. A Borsnak magyarok és külföldi...
A mosonmagyaróvári rendőrök a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 66 éves osztrák férfival szemben.
Ahogy több automobil lett hazánkban, egyre több gyalogost is ért baleset, valamit ki kellett találnia a hatóságoknak. Így születtek meg a gyalogátkelők, kezdetben csak két vonal, hogy az úttest közepén átmenő, újságot olvasó gyalogosokat...
Nyugdíjasok meglehetősen nagy csoportjának kedveznek azok a járulékszabályok, amelyeket tegnap szavazott meg az Országgyűlés – mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert. Az adóügyi államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a változtatás...
Már csak tizenkettőt kell aludni, és újra kezdetét veszi a Reszkessetek, betörők! avagy az otthon hagyott kis Kevin kalandjai. De vajon mi a titka a trilógiának? Miért nincs karácsony Kevin nélkül? S miért nem unjuk meg a történetet lassan...
Ismét Dominikán, otthonától távol ünnepli az újévet Palik László. 2020. január elsején indul ugyanis a TV2 extrém sport-realityjének második szériája, az Exatlon 2.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.