Aktuális

Ablakpucolás közben zuhant a mélybe Mártika – Szomszédjai szívszorító dolgokat meséltek róla

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.07.08.

Ablakpucolás közben zuhant ki a 10. emeleti lakása ablakából egy 69 éves asszony Budapesten, a Havanna lakótelepen. Mártika áprilisban veszítette el a férjét. Látszólag feldolgozta a szörnyű veszteségét, ám most a hitvese után ment.

Szörnyű látvány fogadta azt a szomszédot, aki a 69 éves B. Imréné holttestére rátalált a budapesti Havanna lakótelepen. A Csontváry utcában található, 11 emeletes társasház 10. emeletén lakó Mártika vélhetően baleset áldozata lett.

Nem szenvedett

Az idős asszony közvetlenül a fal mellett csapódott a füves területre, a mentősök onnan vitték át az épület első bejárata elé, és ott emelték zsákba a holttestet. Erre azért volt szükség, mert a lakásban nem tartózkodott senki, így a tűzoltók csak emelőkorsár segítségével jutottak be az ingatlanba. Az idős hölgy nem szenvedett sokat, azonnal meghalt. A Bors munkatársa a helyszínen találkozott az elhunyt néhány hozzátartozójával, ám ők nem kívántak nyilatkozni.

Mártika a házban több asszonnyal is baráti kapcsolatot ápolt. Mari néni éppen a kutyáját sétáltatta, amikor megszólítottuk.

– Én a másik lépcsőházban lakom, de rendszeresen összejártunk. Két napja találkoztunk utoljára, akkor semmi negatív előjel nem mutatkozott rajta. Biztos vagyok benne, hogy az öngyilkosság gondolata meg sem fordult a fejében. Egyszerűen nem olyan típus – csuklott el Mari néni hangja. Az idős szomszédasszony képtelen volt a beszélgetésünk idején még a helyszínen levő halottas zsákra nézni.

Tavasszal vesztette el a férjét

– Nem tudom elfogadni, hogy nincs többé! Az utóbbi évben sokat szenvedett, de méltósággal viselte a nehézségeket. Idén tavasszal temettük el a férjét. Imre súlyos betegségben szenvedett, az ő számára megváltás volt a halál. Márti a gyászát méltósággal viselte, és igyekezett lekötni magát. Állandóan takarított, mert szerette maga körül a rendet – csuklott el Mari néni hangja.

– A férjével megállapodtak abban, hogy ha az egyikük meghal, a másik a nappali szekrényében őrzi az urnáját. Mártika ennek eleget is tett, a gyerekeik most vélhetően együtt helyezik el őket a temetőben – fejezte be a hölgy.

A Mártikát ismerők szerint a megözvegyült asszony gondolatai állandóan a férje körül mozogtak. Imre bácsi az utolsó hónapjaiban már járni is alig bírt, és állandó ápolásra szorult.

Két gyermeket hagyott hátra

Egy másik jó barát a Borsnak elmondta: B. Imréné nehezen viselte, hogy mindkét gyermeke egy másik országban próbált szerencsét. A fia Amerikában, a lánya pedig Angliában él.

– Mártikának csakis az számított, hogy mindig mindent a férje kívánsága szerint tegyen. Imre elég erős akaratú ember volt, de ők ketten szeretetben éltek. Soha nem veszekedtek komolyan, ehhez persze a barátnőm szerencsés természete is hozzájárult – mesélte az elhunyt asszony lakása felett lakó szomszédasszony, Mária. – Mártikának is volt egy könnyebb gyomorbetegsége. Miután a férje meghalt, azt mondogatta, hogy most már rajta van a sor, és ki fogja magát vizsgáltatni. Nem esett kétségbe, végtelenül pozitív volt a kisugárzása. A házban lakik egy 87 éves asszony is, neki mindennap segített. Ha arra volt szükség, bevásárolt neki, máskor csak felvitte az újságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól