Közúti ellenőrzésnek indult, leánykérés lett a vége. Fekete Tamás balatonboglári rendőr munkatársai segítségével, trükkösen kérte meg szerelme, Andrea kezét.
Végzetes karácsonya volt 1945-ben a Sodder családnak, nem csak az otthonuk veszett oda egy hatalmas tűzvészben, öt gyerekük is nyomtalanul eltűnt. A hirtelen fellobbanó lángoknál már csak a körülmények voltak furcsábbak.
Az erősen bezárkózó H. Andrásban már megszületett az elhatározás a bocsánatkérésre, de a rácsok mögött erre személyesen nincsen lehetősége. A 17 éves fiatal ezért papírra veti érzéseit.
- Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján...
Ahány ország, annyi módon köszöntik az új esztendőt. Azonban van, ahol még a tűzijátékos és jelmezes szilveszteri mulatsághoz képest is jócskán őrült módon búcsúztatják az óévet. Összegyűjtöttük a különböző nemzetek legelvetemültebb szokásait.
Évente ezernél is több elszökött kutyát juttatnak vissza a gazdájukhoz a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet munkatársai. Az önkéntesek országszerte mindent elkövetnek, hogy hazavigyék a rémült állatokat.
Szentkirályi Alexandra, az új kormányszóvivő egy Facebook-videón sorolta a 2020-as év első jó híreit – tette közé a <a href="https://ripost.hu/politik/errol-beszelt-a-kormanyszovivo-2020-meglepetesei-indul-a-kulfoldi-nyelvtanulasi-program-2220569/"...
Hihetetlen, de igaz. Ez a magyar márka 2019-ben 130 ezer terméket gyártott és adott el világszerte, az árbevétele pedig meghaladta a 6 milliárd forintot, amely 228 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A cég árbevételének...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.