Szülei vére csöpögött a kamaszról, amikor rátaláltak a rendőrök

Szülei vére csöpögött a kamaszról, amikor rátaláltak a rendőrök

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 21. 00:00
Még a legkeményebb rendőröket is próbára teszik az olyan esetek, ami a minap történt.
Bors

A zsaruk múlt hét pénteken, délután fél 1 körül szálltak ki ahhoz a fremonti ingatlanhoz, amelybe behatolva két eszméletlen, szúrt sebekből vérző személyre, egy férfira és egy nőre bukkantak – írja a Crime Online.

Mint az a hatósági jelentésekből kiderül, az asszony a helyszínen életét vesztette, a kórházba került férfi állapotát azonban sikerült stabilizálni.

A helyi média értesülései szerint a rendőrségre beérkező vészhívás a vér borította házból érkezett, vagyis a nyomozók minden bizonnyal a megsebesült férfivel beszélhettek.

Az áldozatok elég információt szolgáltattak ahhoz, hogy számunkra most a fiuk legyen az elsődleges célpont

– mondta el a fremontiak őrmestere, Ricardo Cortes, hozzátéve, hogy a szülei vérétől mocskos kamaszt fél órával később találták meg, mindössze másfél kilométerre tette színhelyétől. A tini azóta is letartótatás alatt áll.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.