A veszélyhelyzet elrendelése után Kásler Miklós módosította az e-recept kiváltásának feltételeit. Mostantól bárki kiválthatja ismerőse, hozzátartozója gyógyszerét, ehhez mindössze a beteg TAJ-számát kell tudni, és a kiváltó személynek...
Kielégíthetetlen volt John F. Kennedy (JFK) szexuális étvágya. A kampányidőszak alatt írt, és most előkerült saját feljegyzései újra leleplezik az amerikai történelem egyik legnépszerűbb államférfiját.
Ész nélkül kapkodja be a különböző vitaminkészítményeket, remélve azt, hogy így nem kaphatja el a vírusokat? Tudta, hogy ezzel árthat is a szervezetének, hiszen a túladagolás veszélye is fennállhat?
Nem fogadta be köreibe a fővárosi állatkert szurikátacsapata az új jövevényt, Zulut. A csöppség így két pótmamát kapott az állatkert gondozói közül, akik minden pillanatban a gondját viselik.
Február közepétől illegális a traffipaxot aktívan előrejelző okostelefonos alkalmazások használata a németeknél. Bár ezért nem, de itthon is van, amiért büntetnek a rendőrök.
Azzal kell számolnunk, hogy az életünk megváltozik a következő időszakban – mondta Orbán Viktor a koronavírussal szembeni védekezéssel kapcsolatban a Kossuth rádióban. A miniszterelnök értékelése szerint a járvány korlátok között...
Immár a nevüket vállaló színészek fordulnak nyíltan Eszenyi Enikő ellen. Egyikük azt meséli, hogy egy próbán a direktor azt parancsolta, hogy nyalja ki a hónaljába kent lekvárt.
Világszerte megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Megjelentek az első pozitív tesztet produkáló sportolók, karanténba került Cristiano Ronaldo, felfüggesztik a bajnokságokat vagy bezárják a kapukat a nézők előtt.
A szabály az a szabály. A Moldovából hazatérő miniszterelnök, ha akarta volna sem kerülhette volna el a kötelező lázmérést. De azért valakit maga elé engedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.