Képtelen volt elviselni dédunokája elvesztését, megrázó döntést hozott

Képtelen volt elviselni dédunokája elvesztését, megrázó döntést hozott

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 16. 11:30
Felakasztotta magát az idős férfi, miután hónapokkal ezelőtt egy tragikus háztartási baleset következtében elveszítette a dédunokáját.
Bors

A 79 éves Peter Nicklin nem bírta elviselni, hogy elveszítette kétéves dédunokáját: öngyilkos lett. A kis Harper-Lee még májusban hunyt el, egy távirányítóból lenyelt elem okozta halálát.

A dédnagyapa nem volt önmaga a kislány májusi balesete óta. A temetésére is képtelen volt elmenni, azt mondta családjának, hogy az öregeknek és nem a gyerekeknek kéne meghalni. Fia, Darren elmondta, hogy az összes gyermekét és unokáját nagyon szerette, életvidám volt. De a kislány tragikus halála óta megváltozott, mintha valami eltört volna benne. 

– Sosem gondoltuk volna, hogy valaha ilyen lesz. Mindig azt kérdezte, hogy miért nem ő ment el a gyerek helyett? Abbahagyta a kertészkedést, és ki sem jött a házból, egész nap csak bent ült és szomorkodott – mondta a The Sun-nak az unokáját és apját is gyászoló Darren.

Három hónappal dédunokája halála után a saját házában felakasztotta magát. A rendőrségi vizsgálat is megerősítette az önkezűséget. 

Szinte mindennaposak az elembalesetek

A kétéves kislány, Harper-Lee tragikus halála óta édesanyja, Stacey azért kampányol, hogy törvénylavaslatot hozzanak ez elembalesetek megfékezésére. Petícióját már több mint ötezer ember írta alá. 

Anna Pigott, a Royal Stoke Egyetemi Kórház gyermekorvosa kiemelte, hogy az Egyesült Királyságban már több haláleset vagy súlyos sérülés történt amiatt, hogy kisgyermekek gombelemet nyeltek le.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.