Gyomorforgató: Tanítványa nadrágjában turkált egy vasi pedofil magántanár -+18

Gyomorforgató: Tanítványa nadrágjában turkált egy vasi pedofil magántanár -+18

sokkoló
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 16. 09:00
Az 50 éves férfi többször szexuálisan zaklatta fiatal tanítványát.
Bors

Az 50-es éveiben járó férfi már 15 éves kora óta foglalkozott a kiskorú diáklánnyal vasi lakásán. A férfi az évek során diákjával bizalmi kapcsolatot alakított ki, így megosztotta vele szexuális életét is. A tanár 2019 tavaszától üdvözlésül és néha a tanórán is megölelte, rendszeresen kicsimnek, szerelmemnek szólította a lányt, ami a sértettet nem zavarta, mert tudta, hogy a vádlott más tanítványait is így hívja.

2019 szeptemberében és októberében a tanár óra közben két-három alkalommal megcsókolta tanítványát, aki próbált elhúzódni és testbeszéddel jelezni, hogy ezt nem akarja. A diáklány a történteket azonban a szüleinek akkor még nem mondta el. Majd október közepén, a tanár óra közben, ismét megcsókolta a kamaszlányt, majd a farmernadrág szakadásán keresztül benyúlt a farmere alá.

A 15 éves lány összezárta a lábait, így jelezte, hogy nem szeretné, hogy folytassa. A kamaszlány ez után haza ment, és elmesélte szüleinek, hogy mi történt a korrepetáláson - olvasható a Vas Megyei Főügyészség oldalán. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.