Az asszony szerint a férje túl közömbös volt a mondandója iránt, ezért hátba szúrta, majd megpróbálták mellkasi panasznak álcázni, mikor a férfi tüdeje összeomlott.
A szülők megdöbbenve fedezték fel a véletlennek köszönhetően, hogy a kisfiuk milyen traumának lett kitéve. A beszédképtelen autista tinédzser nem tudta jelezni a bántalmazást.
A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony...
Aranymosók még száz évvel ezelőtt is gyakran találtak sáraranyat, azaz aranyszemeket a Balaton iszapjában. A szóbeszéd szerint pedig mintegy 1800 milliárd forint értékű aranyat rejt ma is a magyar tenger. Kérdés azonban, hogy ki lehetne-e...
Az egész világon megugrott ismét a koronavírussal fertőzöttek száma, a delta nagyon gyorsan terjed, több országban még az őszi 3. hullámnál is rosszabb a helyzet. Ha ez így folytatódik, hamarosan újra búcsút inthetünk a külföldi utaknak.
Győző Gábor és párja, Barbara az interneten ismerkedtek meg, és annak ellenére, hogy mindketten házasság-ellenesek voltak, mégis amellett döntöttek, hogy egybekelnek. Helyszínül pedig egy alföldi kistelepülést, Kübekházát választották.
Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy korábbi gyulai jobbikost. Véletlen egybeesés vagy sem, de a férfi akkor akart végezni magával, amikor kiderült: leporolják a hétévesen a városban megölt Szathmáry Niki aktáját, és az edzőtől is DNS-t vesznek.
A meteorológia a következő napokra kiadós esőt jósol. A vizes, nedves talaj kiváló táptalaja lehet az olyan élőlények elszabadulásának, ami rengeteg bosszúságot okoz a kertben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.