"Látni akartam, ahogy meghal" – áldozatának lánya végignézte a gyilkos kivégzését

méreginjekció
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 03. 09:00
<p>Az 57 éves Rick Rhoadest halálos injekcióval végezték ki 30 évvel azután, hogy beismertegy brutális kettős gyilkosságát.</p>
Bors

Az 1991-es texasi kettős gyilkosság egyik áldozatának a lánya részt vett az elkövető kivégzésében, mert „látni akarta, ahogy meghal”. Marley Allen Holt, Bradley Allen lánya, soha nem találkozott az apjával, már a halála után született – számol be a Daily Mail.

Holt jelenleg Brooklynban él, részt vett a keddi kivégzésen, ahogy az Allen fivérek két testvére és pár barátjuk is.

Rhoades miközben leszíjazva feküdt, elfordította a fejét, megpillantotta áldozatainak hozzátartozóit. A halálos injekció beadása után 17 perccel, 18 óra 29 perckor pedig halottnak nyilvánították. 

Kevin Allen, a két áldozat testvére úgy fogalmazott, hogy furcsa érzés volt látni, ahogy a gyilkos meghal. "Ez a legünnepélyesebb dolog, amiben valaha is részem volt, ha helyénvaló ez a szó" – mondta.

„Reméljük, hogy a család békére talál, miután közel harminc évig vártak az igazságra” – mondta a kivégzésen részt vevő Kim Ogg, Harris megyei kerületi ügyész.

Rhoades hosszú bűnügyi múlttal rendelkezett, többször tört be ingatlanokba, és lopott autót Floridában, Iowában és Texasban is. Épp ötéves fogságból szabadult pár órával azelőtt, hogy 1991. szeptemberében betört az Allen testvérek házába.

A 31 éves Charles Allen egy vegyüzemben dolgozott, 33 éves művész fivére válása után ideiglenesen költözött be hozzá. A fivérek saját ágyukban aludtak, mikor a kora reggeli órákban Rhoades először Charlest szúrta le, majd amikor testvére a védelmére kelt, Bradelyvel is végzett. Egy hónappal később tartóztatták le, amikor egy általános iskolába tört be. Rhodes bevallotta, hogy megölte a fivéreket, de azt állította, hogy önvédelemből tette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.