Meghalt 3 idős, krónikus beteg, és 36-tal, 3509-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.
Rejtélyes betegség kínozza a luxusfeleséget, folyamatos rosszullétek gyötrik két hónapja. Az orvosok tanácstalanok, a színésznőnek továbbra sem javul az állapota. Kórházba kellett szállítani.
Nagy fába vágta a fejszéjét egy súlyos beteg fiatal fiú. Katona Miklós Patrik elhatározta, hogy 50 kilométert teker szobakerékpáron jótékony célból, ha már a koronavírus nem engedte, hogy mentorával a szabadban róhassák a távokat.
Brit kutatók azt vizsgálták, mennyivel rövidíti meg egyes akkut betegségben szenvedők életét a járvány. Más eredmény jött ki a nők, illetve a férfiak esetében.
A gyanú szerint egy külföldi férfi olyan súlyosan bántalmazta ismerősét Balástyán, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen - jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős...
Most a belföldön a legbiztonságosabb nyaralni, a balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon - mondta Hoffmann Henrik,...
Brit kutatók azt vizsgálták, mennyivel rövidíti meg egyes akkut betegségben szenvedők életét a járvány. Más eredmény jött ki a nők, illetve a férfiak esetében.
Szépen fejlődik Zente, akinek a kezelésére egy hét alatt gyűjtötték össze a szükséges 700 millió forintot. A kisfiú így megkaphatta a gyógyszert, ami hatására újra járni tud.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.