Városháza-gate: Döntöttek a vizsgálóbizottságról, de Bajnait nem kérdezhetik

Városháza-gate: Döntöttek a vizsgálóbizottságról, de Bajnait nem kérdezhetik

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 24. 15:40
Megkezdheti munkáját a Városháza eladásáról szóló vizsgálóbizottság, azonban a fővárosi baloldali többség előre kijelölte, milyen témákban vizsgálódhatnak, így többek között Bajnai Gordon szerepét sem firtathatják. A vizsgálóbizottságnak december közepére jelentést kell tennie, ami meglehetősen rövid időnek tűnik.
Bors

Egyszerűen vérlázító, amit csinál, hogy a megtámadott félként próbálja magát bemutatni - mondta Láng Zsolt a tervezett vizsgálóbizottságról a Városháza ügyben. A Fidesz frakcióvezetője szerint nagy kérdés, hogy Bajnai Gordont miért nem vizsgálhatja a tervezett bizottság - írta meg az Origo. 

Ez a bizottság fel fog állni, de jól látszik, hogy Ön fél.  

Mikor tervezi a közgyűlést decemberben, mert ennek a bizottságnak addig kell jelentést készítenie? - tette fel a kérdést Láng. A Fidesz frakcióvezetője azt is megkérdezte a főpolgármestertől, hogy tudott-e arról, hogy a III. kerületi mocsáros dűlőt el akarták-e adni? 

Amikor a volt miniszterelelnök azt mondja egy felvételen, hogy cápák mozognak a különféle üzlet ügyekben, akkor Önök mondják azt, hogy ez nem ügy? -tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője a baloldali polgármestereknek. Miért nem lehet egy általános vizsgálatot lefolytatni?

Láng Zsolt arra is rámutatott, hogy a vizsgálóbizottság meglehetősen szűk ütemterv mentén dolgozhat. Mindezek ellenére megszavazzák a baloldali többség vizsgálóbizottsági javaslatát, hogy kiderüljön az igazság. 

"Ne akadályozzák a működést!"

Pintér Gábor, a Fidesz képviselője arról beszélt a vitában, hogy a vizsgálóbizottság minden bizonnyal fel fog állni, de annak a tevékenységét csak később lehet értékelni. Azokat az ügyeket, amikkel a vizsgálóbizottság foglalkozni fog, azokról a baloldali politikusok beszéltek, köztük Bajnai Gordon - tette hozzá. Arra kérte a baloldali képviselőket, hogy ne akadályozzák a vizsglóbizottság későbbi működését. 

Bagdy Gábor arról beszélt, hogy a korábbi városvezetés a kérdéses ügyekben maga a városvezetés tett feljelentést. 

Karácsony válaszában közölte, hogy december 15-én lesz a Fővárosi Közgyűlés következő ülése. A főpolgármester egyszer sem ejtette ki Bajnai nevét a hozzászólásában. Szólt arról is, hogy nem lesz beépítve a mocsaras-dűlő. 

A közgyűlés 30 igen, 0 nem szavazat mellett fogadta el a vizsgálóbizottság felállítását. 

Sok még a megválaszolatlan kérdés

Hetek óta hatalmas érdeklődés kíséri a Városháza eladásával kapcsolatos korrupciós botrányt.Nem véletlenül, hiszen az ügy világosan és érthetően megmutatja, hogy Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt ugyanaz történik, mint a 2010 előtti baloldali világban.

A SZEREPLŐK IS NAGYRÉSZT UGYANAZOK: BAJNAI GORDON, A 13. NYUGDÍJAT MEGSZÜNTETŐ ÉS A LIBATENYÉSZTŐKET TÖNKRETEVŐ VOLT MINISZTERELNÖK AZ ÜGY EGYIK KULCSSZEREPLŐJE, DE FELBUKKAN BAJNAI "HARCOSTÁRSA", GANSPERGER GYULA IS.

Bár a tranzakciót, illetve annak tervét leleplező Anonymus sok információt hozott nyilvánosságra, még mindig vannak megválaszolatlan kérdések, nem is kevés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.