Saját élete árán mentette meg gyermekét az az édesanya, aki férjével és a család nagymamájával együtt odaveszett egy repülőgép-balesetben. Az árván maradt kisbaba csodával határos módon stabil állapotban van.
A nászút előtt derült ki egy nagyváradi házaspár egyik tagjáról, hogy koronavírussal fertőzött. Bár megpróbálták sunyin kijátszani a törvényt, nem jött össze, és a közel 400 fős násznép most karanténban ül.
A rendőrség egyelőre annyit erősített meg, hogy valóban kivonultak és eljárási cselekményt hajtottak végre, illetve lopás miatt nyomoznak. A DK-s Borka-Szász Tamás, aki az ügy érintettje lehet, lemondott önkormányzati képviselői...
Rettegve sikoltoztak egy étterem eredetileg békésen vacsorázó vendégei, miután egy fekete medve szaladt be hozzájuk a parkból. A maci módszeresen rámozdult a kukára és ételmaradékokra, és esze ágában sem volt tágítani a finom falatok mellől.
Valaki megunta, és szélnek eresztette a pikkelyes hüllőt, aki miatt Both Zoltán vadállatbefogót riasztották. A két méter hosszú leguán azóta gondozója legjobb barátja lett, akivel még a tévét is együtt nézik.
Hónapokon keresztül fenyegetőzött a válás után, végül tettekre is váltotta a súlyos szavakat egy debreceni férfi, aki késő este, hátulról, a sötétben szúrta hátba volt szerelmét. Az asszonyt csak saját gyereke mentette meg a biztos haláltól.
A pecázás a sztárokat is megfertőzte. Színészek, zenészek, sportolók ragadnak botot, hogy kikapcsolódjanak a vízparton. A Bors a horgászat egyik nagykövetével, a Kossuth-díjas színésszel, Reviczky Gáborral várta a kapást.
Nagyon nagy az igény az otthonfelújítási támogatásra, amit január 1-jétől lehet igényelni. Gyűjtse a számlákat, hogy az állam visszautalja a költségei felét!
Éppen a napokban tartotta fennállásának 31. évfordulóját a Tankcsapda. A srácok persze nem úgy tervezték, hogy egy közönség nélküli bulin ünnepelnek majd, de a koronavírus-világjárvány közbeszólt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.