Aktuális

Sokkot kapott a nő, miután megtudta, mire költötte párja a közös pénzüket

Bors

Létrehozva: 2021.12.09.

Fél év után jött rá a dologra, de végül megbocsátott szerelmének.

Forrás: YouTube

Elképesztően magas összeget, 250 ezer angol fontot, azaz több mint 100 millió forintot költött vasútmodelljére egy brit férfi. Simon George a 61 méteres replikát nyolc évvel ezelőtt kezdte el megépíteni, és közel fél évig egy szót sem szólt róla párjának, hogy pontosan mire költi a rengeteg pénzt.

A férfi barátnője szerint ez a hobbi csak egy nagy hülyeség.

Projektjének köszönhetően az 53 éves George végül Nagy-Britannia legnagyobb vasútmodelljének tulajdonosává vált. 

Az egész úgy kezdődött, hogy 12 évesen túl sok időt töltöttem a vonatok csodálatával.

fantasztikus emlékeket idéz elő az az időszak!

Akkoriban még csak nem is izgattak a vonatmodellek, helyette azok a szuper élmények, amelyeket a vasútállomás körül szereztem – magyarázta az üzletember, aki azt is elárulta, hogy szerelme előtt egy különös ürüggyel tudta eltitkolni elfoglaltságát. 

Amikor elkezdtünk randizni a párommal, és kiderült, hogy nem kedveli az ilyen hobbikat, azt mondtam neki, hogy borral foglalkozom. Mint kiderült, számára ez elég szexinek hangzott ahhoz, hogy évekig velem maradjon.

Egy nap végül lebuktam, Marie nem értette, hol vannak a boraim, ezért el kellett mondanom neki az igazat.

Nem nyűgözte le a dolog, de nagyra értékelte az erőfeszítéseimet, amiket a kegyes hazugságom alatt tettem. Nemrég eljegyeztük egymást – tette hozzá George.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor