A koronavírus-járvány egész Európában rendkívüli helyzetet teremtett, egyre több a beteg. Megnyugtató megoldást a vakcina jelenthet majd. Ezért a kormány arra törekszik, hogy minél több forrásból tudjon koronavírus elleni vakcinát beszerezni...
Baleset miatt csütörtök hajnalban lezárták az M3-as autópályát Szihalom közelében - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Kötelező a maszkviselés a nyílt utcán tegnap nulla órától a 10 ezernél na- gyobb lélekszámú településeken. Németh Kristóf színművész szerint nem szabad hazardírozni, márpedig a szabályok be nem tartása egyenértékű egy felelőtlen...
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott szigorítások értelmében a kocsmáknak és szórakozóhelyeknek kedd éjféltől be kellett zárniuk. Hogyan telt az utolsó szabad este? A bulinegyedben egy hatalmas tömegverekedéssel, csattantak...
Rabságban és valóságos terror alatt tartotta barátnőjét egy törökbálinti férfi. A nőt nem csak, hogy bezárta, és kínozta, de többször meg is erőszakolta, mielőtt a nő megszökött volna kínzója elől.
Szinte már mindent kipróbált, mégsem volt elégedett az alakjával – mára azonban olyan lábai vannak, hogy azt a szupermodellek is megirigyelhetnék. A 43 éves asszony most megosztotta – nem is olyan bonyolult! – edzéstervét.
Olyan elszigetelt országokban is felbukkant a fertőzés, ahol eddig egyetlen beteget sem regisztráltak. Nyugaton a helyzet változatlan: nem sikerül megállítani a pandémiát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.