Az idei angol bajnokság kezdete óta tippelték, hogy az elmúlt 28 év legrosszabb rajtja miatt elverik a port a Manchester United portugál trénere, José Mourinho ülepén. Megtették, de azért ne tessenek őt sajnálni.
Megelégelte a Manchester United vezetése a csapat vergődését, és menesztette José Mourinho menedzsert. Az idény végéig ideiglenes menedzser veszi át a gárda irányítását.
Riasztó hírek láttak napvilágot a kórházban kezelt ifjabb Balzsay Károly egészségi állapotáról. Kénytelen volt felfüggeszteni szövetségi kapitányi munkáját.
Bár Eger városa 2016-ban díszpolgárává avatta Cseh László úszót, ez nem akadálya annak, hogy a világ- és Európa-bajnok klasszis egy másik klubban folytassa pályafutását.
Botrányosra sikerült a kétszeres világbajnok Michael van Gerwen bemutatkozása az idei tornán. Két korsó sört zúdítottak az arcába, ám ez sem tudta kizökkenteni.
Négy olimpiai rajtja során szerzett egy-egy arany- és bronzérmével a honi kenusport kimagasló alakja az 51 éves Pulai Imre, aki szakmai tudását mégsem magyar vízen kamatoztatja, hanem Vietnamban.
<p>Két csepeli kick-boxos – akik egyébként testvérek –, Veres Richárd és Roland emberfeletti tettet vitt véghez: Rómából összesen hét Világkupa-trófeát hozott haza.</p>
<p>Klubrekordot döntött hét pontjával az EL-csoportkörben a Mol Vidi, amely bekerült a világ 140 legjobb focicsapata közé! A francia Loic Nego lett a gárda legjobbja.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.