A bakui EYOF-bajnokságon válogatott versenyzőként három számban – 200 mell, 200 és 400 vegyes – ugrik medencébe a Dunaharaszti új szerzeménye, Bujdosó Zsombor. A 14 éves serdülő válogatott talentum korábban hatvan úszóedzésen tempózott együtt Hosszú Katinkával, pontosabban a mellette lévő pályán. Erről beszélt a BorsOnline-nak.
Igazi sztártempó ez, állapíthatjuk meg, hiszen Bujdosó Zsombor nem is olyan régen hatvan közös edzésen rótta a hosszakat Hosszú Katinkával.
– Ezek bizony feledhetetlen emlékeim – összegez Zsombor, aki Debrecenben ismerkedett meg az úszással. Később Budapestre költözött, és három éve az Iron Lady klubjában, közelebbről annak fővárosi tehetségkutatóján akadt meg rajta a kiválasztók szeme.
Eleinte Hosszú Katinka egykori amerikai trénere, egyben exférje, Shane Tusup irányította az edzéseit, aki igen tehetségesnek nevezte a tinédzsert. Tusup kezdetben a Komjádi-uszodában diktálta neki a tempót, később a Duna Arénában tette ugyanezt, mégpedig Kiss Dóra edzővel felváltva.
– Tusup igencsak képzett szakember, okos férfi – jellemzi volt amerikai mesterét Zsombor. – A tréningeken angolul kommunikáltunk, szakmailag is megleltük egymással a közös hangot.
Aztán eljött az a pillanat, amikor a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú melletti pályán tempózhatott a Duna Arénában.
– Reggelente fél hatkor találkoztunk, a szokott erősítés után általában hat és fél kilométer volt a penzumunk. Én gyorson és vegyesben próbáltam tartani vele a lépést, de olykor megesett, hogy jobb részidőt úsztam nála, és ezt évődve meg is jegyeztem neki.
Ezen az olimpiai bajnoknő persze csak nevetett, és többször dicsérte a fiatalembert.
– Katinka az a fajta sportember, aki minden edzésére, minden napjára előír magának egy feladatot, és azt – ha törik, ha szakad – megvalósítja. Mivel úgymond fejben, azaz mentálisan valóban egy Iron Lady, nincs kétségem afelől, hogy a 2020-as tokiói olimpián 200 és 400 vegyesen aranyérmet szerez. Mindenesetre egészen egyedi húzóerőt jelentett számomra.
Az élet úgy hozta, hogy Zsombi azóta már a Dunaharasztiban edz, és ott Lőrinczi György a mestere.
– Hallatlanul felkészült szakember, közös munkánknak köszönhetően máris sokat javultak az eredményeim – jegyzi meg.
A tehetségnek – Katinka mellett – olyan egykori klasszis a kedvence, amilyen az ausztrál Ian Thorpe, és abban erősen reménykedik, hogy az amerikai Ryan Lochte is indul a hamarosan kezdődő kvangdzsui vb-n, illetve a tokiói olimpián – merthogy utóbbi tengerentúli úszót is kedveli.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.