Péntek este fél kilenckor avatják a Vasas új futballstadionját. A piros-kékek klubelnöke, Markovits László a Testnevelési Egyetem professzorát, dr. Genzwein Ferencet kérte fel az angyalföldi öregfiúk együttes dirigálására, a Vasas Old Boys a magyar öregfiúk válogatottal küzd fél öttől.
Genzwein, a Testnevelési Egyetem kancellárja számára a csapatirányítás nem egy új feladat, elvégre az 1992-1993-as idényben az NB I-es futballcsapatnak is dirigált. Természetesen megadja a módját az ünneplésnek, hiszen az első félidő kezdetén két fiú unokája, a három és fél éves Alex, illetve a kétesztendős Brendon végzi el a kezdőrúgást.
Előbbi fiúcska – lévén bal lábas – 10-es, utóbbi, a jobb lábas Brendon 7-es számmal a hátán fut ki a gyepre. Természetesen a nagypapájuk külön készíttette el történelmi dresszüket, sőt, hozzá illő nadrágocskát is kaptak a jövő bombázói.
A második félidő kezdetén aztán Tóth Bálint edző és unokái hozzák játékba a kezdőpontról a labdát.
Amúgy rendhagyó a Vasas-idol Illovszky Rudolf nevét viselő új létesítmény avatómeccse, hiszen különféle korosztályokból verbuválódó játékosok alkotják a piros-kékeket, és biztosra vehető, hogy akár húszezer néző is élvezhetné a felvidékiek, a DAC elleni meccset, ám ennek létszámnak csak a negyedrésze fér be a stadionba.
A számtalan Vasas-híresség összeverbuválására a kancellár-edző egy régi Vasas-focista, Zombori Sándor fiát, Zalánt kérte fel. És bár a kiváló tréner, Mészöly Géza mellett az édesapja, Mészöly Kálmán nem játszhat söprögetőt a gyepen, hiszen azt az egészségi állapota nem engedi meg, ám a júliusi csodás eseményekből ő sem maradhat ki, ugyanis 16-án ünnepli a 78. születésnapját.
Megtudtuk, hogy e jeles napon Genzwein doktor a neves énekes, Charlie, továbbá Mészöly Géza társaságában a Szőke Szikla becenevű Kálmán lakására autóztatja a Budakeszin gyógykezelt egykori újpesti válogatott futballistát, Törőcsik Andrást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.