Új sportág kerülhet be a 2024-es párizsi olimpia programjába, miután a NOB közgyűlése egyhangúlag támogatta a breaktáncot. Így olyan sportágakhoz csatlakozhat, mint a sportmászás, a hullámlovaglás és a gördeszkázás, amelyekben először 2020-ban, a tokiói játékokon avatnak győztest. A franciaországi debütálásra nagy az esély, ugyanis az ország versenyzőit Európa legjobbjai között tarják számon, ráadásul a NOB szabályai lehetőséget adnak a szervezőknek olyan sportágak felvételére, amelyek népszerűek a rendező országban: a franciáknál több mint egymillióan breakelnek.
– Nagyon boldog vagyok! Úgy gondolom, a breaknek helye van az olimpián, hiszen olyan akrobatikus elemeket tartalmaz, amely jelentős fizikai erőnlétet kíván. Ez nemcsak tánc, hanem valódi sport – mondta a Borsnak az Animal Cannibals rappere, Dósa Richárd, azaz Ricsipí, aki társával, Qka MC-vel a 2000-es években tucatnyi breakversenyt szervezett.
Párizsban mindkét nem 16–16 legjobbja mérné össze tudását. A versenyzők egymás ellen párbajoznak, ám a zenére rögtönözniük kell, ugyanis a DJ ott találja ki az alapot, amire a táncosok végrehajtják a produkciót. Az nyer, aki a legtöbb pontot kapja a zsűritől.
– Gyerekkoromban breakeltem, de én az electric boogie válfaját űztem. Persze a klasszikus változatot is kipróbáltam, de hamar rá kellett jönnöm, túl magas vagyok a sportághoz. Nem véletlen, hogy a műfaj legjobbjait az ázsiai kontinens adja – tette hozzá a 185 centis zenész, aki örömmel szurkolna a helyszínen a magyar csapatnak. – Imádom a sportokat, az olimpia pedig különösen kedves a szívemhez. Párizs nincs is nagyon messze, így, ha lesz időm, mindenképp kilátogatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.