A sportvilág egykori, illetve még ma is körülrajongott nagyságairól készítettünk összeállítást, amiből kiderül, mit vásároltak életük első profikeresetükből.
Január elsején rajtol a nemzetközi labdarúgó-átigazolási időszak. A Bors körülnézett, vajon a számos pletyka közül melyik klubcseréből lehet valóság.

Harminc mérkőzésen húsz győzelmet aratott, és 102 gólt szerzett az 1968-as bajnokságban az Újpesti Dózsa focicsapata, mégsem lett bajnok, mert a Ferencváros végül egy ponttal megelőzte a lila-fehéreket.
Karácsonykor végre azt ehetett Böde Dániel, amihez kedve volt. A Fradi csatára sokáig ugyanis szigorú diétához tartotta magát, hogy növelje egy kislány fogantatásának az esélyét.

Fucsovics Márton számára még le sem zárult ez az év, máris megkezdi az új szezont: szerdán összecsomagolt, és elindult Ausztráliába. A Borsnak megmutatta, mit visz magával.

Második otthonának tekinti Budapestet Marco Rossi, a fociválogatott szövetségi kapitánya és felesége, Mariella. Két gyermeküket, Gaiát és Simeonét sokat látogatják Olaszországban.

A Sun szerint a Manchester Unitedtől múlt héten menesztett José Mourinho nyolc éve titkos kapcsolatot ápol egy 41 éves, szőke angol nővel, Prue Carter-Robinsonnal.
Minden évben Baján tölti az ünnepeket a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka. A karácsony stabil pont az életében, mindig ugyanazt csinálja: sokat eszik és pihen.

Nagy becsben tartja dr. Verrasztó Zoltán sebész-főorvos, egykori kiváló úszó példaképe, Csikány József frottírköntösét, amit egy háziversenyen érdemelt ki.

Nyolc olimpiai és tizenegy vb-aranyérmet szerzett a már visszavonult Usain Bolt, akinek 9.58 másodperces álomidejét aligha döntik meg 100 méteren. A 32 éves jamaicai sprinter élete bővelkedik az érdekességekben.

Bármennyire csapnivalóan is futballozik mostanában a Real Madrid, ha ma Abu-Dzabiban megnyeri a 15. klubvilágbajnokság döntőjét az arab emírségekbeli el-Ajn ellen, zsinórban negyedik sikerének örvendhet.

Decemberben döntőt vívott az orosz válogatott a női kézilabda Eb-n, ám kikapott a franciáktól. Vigaszdíj így is jutott a vesztesnek: az eseményről tudósító újságírók és a Russian Times szerkesztői úgy vélik, az igazán szemrevaló...
Tíz év után ismét Magyarországon edzősködik Petrov Árpád, aki július végén vette át a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka edzéseinek irányítását. Ikertestvére, Iván már rutinos rókának számít a honi úszósportban,...
Évi hatmillió eurónak megfelelő forinttal támogatja az MVM Csoport a Ferencvárosi Torna Clubot (FTC) a következő négy évben – tudta meg az Origo. Az MVM és a legnagyobb hazai sportklub stratégiai együttműködési megállapodása értelmében...

Teljesen kiakasztotta a dartsrajongókat James Wade viselkedése az Aszada Szejgo elleni vb-meccsen. A világhírű angol dartsos ökölbe szorított kézzel ordított az ellenfele arcába.

Üzenetet küldött a börtönbe Dzsudzsák Balázs is korábbi orosz csapattársának, Alekszandr Kokorinnak, aki egy tisztségviselő megveréséért került rácsok mögé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.