Lehel könnyen átvészelte a koronavírust, ezért felépülése után továbbra sem tartott a betegségtől. Két hónapon belül a vírus egyik napról a másikra ledöntötte a lábáról.
Kislányt akart kirabolni egy kiskunhalasi férfi, elvenni a gyerek telefonját. Azonban a kislány bátran szembeszállt a támadójával, aki erre megrugdosta a gyereket.
Csillagok háborújás jelmezben, szabadnapján kapcsolt le egy életveszélyesen közlekedő, autópályán a szembesávban száguldó részeget egy rendőrnő Las Vegasban.
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba Erdélyben egy lövétei kislányt, miután tehénlegeltetés közben kis híján halálra marták a juhászkutyák. A 13 éves Sz. Edina azóta is kórházban fekszik, és műtétre vár.
Hűtőtáskában próbáltak meg cigit csempészni, azonban Ártándon lebuktak. Ez nem különösebben zavarta őket, ugyanis zsebből kifizették a milliós büntetést.
Vaddal ütkzötött egy férfi a felvidéki Nagyszeretván. Azonban nem ez volt a legrosszabb, ami vele történt, amíg ugyanis a rendőröket várta, elgázolta egy részeg sofőr is.
Egy orosz férfi felesége új párjának munkahelyén, egy piac közepén robbantott gránátot. A detonátor a kezében robbant fel, rajta kívül két másik ember is megsérült.
Beszívva ült kocsiba az a debreceni férfi, aki a szembesávban haladva ütközött forntálisan. Mellette ülő barátját kis híján megölte, és egy életre rokkanttá tette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.