A 77 kilósok között szereplő egyetlen magyar súlyemelő, Baranyai János látványra rendkívül csúnya sérülést szenvedett. Az eset után azonnal kórházba került, ahol az orvosok sikeres beavatkozást hajtottak verge rajta.
Korántsem egyedi eset az, ami a Dohány utcában történt, legföljebb a többi nem ennyire durva – állítja Ferenc, aki több éjszakai klubot vezet. Bár maga is hasznot húz ebből a világból, azért tálalt ki a Borsnak, mert úgy gondolja:...
Agyzsibbasztó tüsszentésektől, állandó orrfolyástól, idegesítő vakarózástól és fulladástól kínlódnak az allergiások, ugyanis éppen most virágzik erősen a parlagfű, a fekete üröm, és Magyarországon ettől szenvednek a legtöbben.
Csúfolták apró termete miatt az iskolában, most is furcsán méregetik az utcán, mégis sikert sikerre halmoz a 20 éves ráckeresztúri Szentes Anita. A 120 centiméter magas lány a világhírű Cirque du Soleil társulat tagja.
Több tízezer ember előtt lépett színpadra tegnap este a Sziget fesztiválon az Iron Maiden. A legendás brit muzsikusok az Aces High című számmal nyitották programjukat, majd sorra elzúzták legnagyobb slágereiket.
Új tervet dolgoz ki a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) mely szeptemberre kerülhet kormány elé – jelentette be Portörő Péter a bizottság titkára a tegnap délutáni sajtótájékoztatón, amelyet a testület délutáni zárt...
Michael Phelps a 200 m pillangóban - Cseh Lászlót megelőzve - megszerezte pályafutása tizedik ötkarikás aranyérmét, így minden idők legeredményesebb olimpikonja lett. Az amerikai világklasszis nem sokkal később a 4x200 méteres gyorsváltó...
Négy másodperccel a vége előtt dobott góllal 7-7-es döntetlent játszott a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrál csapattal a pekingi olimpián a csoportmérkőzések 2. fordulójában, írja az MTI.
Cseh László 1:52.70 perces Európa-csúccsal második lett a 200 méteres pillangóúszás döntőjében az 1:52.03-as világrekorddal győztes amerikai Michael Phelps mögött a pekingi olimpián, adta hírül az MTI. Cseh még egy számban érdekelt...
A magyar államadósság mértéke eléte a 100 milliárd dollárt, azaz a 16 ezer milliárd forintot. a lakosság és a vállalatok adóssága pedig mégegyszer ennyi. A Bors utánajárt, mire elég ennyi pénz.
Máris óriási a buli a Szigeten, miután az elmúlt két nap során 13 ezren költöztek be, és a hétfői Magyar Dal Napja után az Iron Maident bízták meg a hangulat megalapozásával. Közép-Európa legnagyobb fesztiváljára hátizsákkal, sátorral...
Gyurta Dániel 2:09.73 perccel az ötödik helyen jutott be a 200 méteres mellúszás csütörtöki fináléjába a pekingi olimpián. Az athéni ötkarikás ezüstérmes Gyurta az elődöntőben lassabban kezdett, mint az előfutamban, de így is az élmezőny...
Az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev tegnap jelentette be, hogy a Grúzia elleni katonai akciókat felfüggeszti, mivel úgy véli, a hadművelet elérte célját (Dél-Oszétiában sikerült a civilek és a békefenntartók biztonságát garantálni) –...
Vidámnak és felhőtlennek indult, ám szomorúan végződött a miniszterelnök feleségének a nyaralása: egy paci ledobta magáról a marócpusztai lovastanyán, és Dobrev Klárának elszakadt a vállában az ínszalag.
Mindent bevallott az a két nagyatádi középiskolás fiú, akik agyonverték majd tóba dobták osztálytársukat májusban Kaposváron. Azt még nem tudni milyen eszközökkel sikerült vallomásra bírniuk a pécsi rendőröknek V. Dávidot és K. Mihályt,...
A 400 vegyesen kiharcolt ezüstérme után Cseh László ismét kitett magáért. A magyar úszás jelenlegi legnagyobbja egyénisége a 200 pillangó előfutamaiban két másodpercet javított országos rekordján.
A mai sorsolást követően két magyar kötöttfogású birkózó Európa-bajnok is szőnyegre lép. A meccseken a mieink közül Lőrincz Tamás (66 kg) és Bácsi Péter (74 kg) az érdekelt.
Kibújt a szög a zsákból? A Fidesz és a KDNP évek óta azt hajtogatja: nem járul hozzá semmiféle adóemelés. Ehhez képest az ellenzéki párt két gazdasági guruja, Matolcsy György volt gazdasági miniszter és Cséfalvay Zoltán azt írja legújabb...
Sokan már az utcára is félnek kilépni a baranyai Mánfán, ahol szürkület után a vadak veszik át a terepet. A Mecsekben megbúvó kistelepülésre eddig nem merészkedtek vaddisznók, de idén már minden este lehet velük találkozni a főutcán.
A francia sajtó előre ivott a medve bőrére. A férfiak 4x100-as gyorsváltója előtt a 100-as volt világcsúcstartó Alain Bernard-t a L'Équipe a Forma-1-es autós Alain Prostnál is kiválóbb sportolónak nevezte. Nos, Bernard felsült, pedig 47.50-nel...
A B csoport papíron leggyengébbnek ítélt riválisa ellen megszerezte első győzelmét (11-9) a magyar női vízilabda-válogatott. Godova Gábor szövetségi kapitány játékosai közül Pelle Anikó érezte a legjobban rivális kapuját: négy góllal...
Nem törődik a szemrehányásokkal Ulrich Goll, Németország egyik legmenőbb politikusa. A sajtó kiderítette, hogy Baden-Württenberg tartomány igazságügyminisztere 160 000 euróért (40 000 000) forintért vett egy tűzpiros 360-as Ferrarit, és...
Noha három magyar női tőröző is bejutott a legjobb 16 közé, a nagy dobás elmaradt: Mohamed Aida és Varga Gabriella már a nyolcaddöntőben, míg Knapek Edina egy körrel később intett búcsút.
Az ígértekhez képest 1100 munkavállalóval többet – 13 600 embert – bocsájtottak el a közigazgatásból két év alatt.Veres János pénzügyminiszter boldog lehet: az állam így 9 milliárddal többet takarít meg a tervezettnél.
Angol gyúró és francia szerelő segédkezik azért, hogy Bodrogi László minél jobb legyen a holnapi kerékpáros időfutam-versenyben. Az előjelek mindenesetre jók: a magyar bringás tavaly világbajnoki ezüstérmet szerzett ebben a számban.
Nagy feltűnést keltett Angela Merkel német kancellár a salzburgi fesztiváljátékokon. A politikus asszony a Rómeó és Júlia bemutatójára ugyanis egy színpompás, nyári tunikát öltött magára, holott mindenki sötét színű estélyit és koktélruhát viselt.
Tovább terebélyesedik a grúz-orosz háború: tegnapra virradóra már a fővárost, Tbiliszit bombázták az orosz vadászgépek, tízezrek menekültek el a településről. A grúz elnök saját bevallása szerint majd 4 napig nem evett és inni is alig ivott.
Jó, ha hozzászokunk, hogy a magyar női kézilabda-válogatott meccseihez nyugtató dukál: második csoportmeccsén a brazilok ellen játszott idegborzoló derbit Hajdu János válogatottja. A recept szokásosnak is nevezhető, hiszen – ahogyan...
Tizenegy góllal, 17-6-ra legyőzte a görögöket a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpián, a csoportmérkőzések második fordulójában, tájékoztatott az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.