Orbán Viktor a Fidesz eredményváróján tartott beszédében elmondta, gratulált a Tisza Párt elnökének a győzelméhez.

– A választási eredmény számunkra fájdalmas, de érthető. A Tisza Pártnak gratuláltam – jelentett ki a miniszterelnök a Bálnában. A Fidesz eredményváróján „Viktor, Viktor!” felkiáltással fogadták a miniszterelnököt. A miniszterelnök megköszönte a 2,5 millió szavazatot, amit az előzetes számok alapján a Fidesz–KDNP listája kapott, és külön a határon túli magyarok támogatását.
– Akárhogyan is alakult, mi ellenzékből is a hazánkat és a magyar nemzetet fogjuk szolgálni – jelentette ki Orbán Viktor. – A kormányzás súlya most nem nyomja a vállunkat, ezért fontos, hogy a közösségeinket is megerősítsük. 2,5 millió választónak pedig meg kell üzennünk, nem fogjuk őket cserbenhagyni – jelentette ki Orbán Viktor.
– Mi soha nem adjuk fel! – tette hozzá a Fidesz elnöke. Kiemelte, hamarosan újraindul a munka, amelyben mind a 2,5 millió szavazóra szükség van.

A Tisza Párt már az első eredmények után közel állt a kétharmados többséghez, 22 órakor pedig már meg is volt ez az előny, 86 százalékos feldolgozottságnál a pártok listás eredménye a következő volt: Tisza Párt 53,72 százalék, Fidesz–KDNP 37,67 százalék, Mi Hazánk Mozgalom 5,93 százalék, Demokratikus Koalíció 1,18 százalék, Magyar Kétfarkú Kutya Párt 0,83 százalék
A parlamenti mandátumarány országosan 89,97 százalékos feldolgozottságnál:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.