A 22 éves Zac Summers-Cameron rákban vesztette életét 2025 novemberében, miután az orvosok sima fertőzéssel diagnosztizálták.

Zac a West of England Egyetemen járta első évét, amikor fájdalmas és duzzadt heréjéről, valamint hasi fájdalmairól számolt be családjának. Az első háziorvosi látogatásnál fertőzést diagnosztizáltak, így 2024 júliusában antibiotikumokkal tért haza.
Négy hónappal később azonban kórházba került - ekkor fedezték fel a harmadik stádiumú hererákot. Ez addigra már az egész testében elterjedt, és az 58 éves Clare Summers-Taylor összetörve nézte fiát, tudva, hogy nem kellene ilyen fiatalon meghalnia.
A hererák túlélési aránya 96 százalékos, ha korán felfedezik, így az édesanyának egy elkerülhető tragédiát kellett átélnie:
Zac minden szobát beragyogott, annyira különleges volt. Ő volt a baráti körünk és a családunk lelke és élete
- mondta az édesanya.
Hozzátette: tragikus, hogy ilyen korán elveszítették Zacet, de most az alapos kivizsgálás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, hiszen az ő történetük is megelőzhető lett volna.
Zac állapota az antibiotikumok után sem javult, és amikor a fájdalom a lábába kezdett sugározni, visszatért orvosához. Ekkor sem végeztek ultrahangvizsgálatot - ezt később az édesanyja magánúton intézte, miután fia jelentősen lefogyott. Az eredmények után CT-vizsgálatot kértek, és Zac szeptember 27-én kapta meg a diagnózist:
A vizsgálat a lehető legrosszabb hírt tárta fel: Zacnak előrehaladott hererákja volt, amely átterjedt a tüdejére, a májára és a hasára. Akkoriban azt mondták nekünk, hogy 60 százalék esélye van a túlélésre.
15 hónapos intenzív kemoterápia és őssejt-transzplantáció után sem bírta a szervezete, így tavaly november 27-én életét vesztette. Édesanyja szerint az állandó fájdalmak mellett fia a kezelések mellékhatásaitól is szenvedett.
A hererák a fiatalabb férfiakat érintő leggyakoribb daganattípus az Egyesült Királyságban: évente körülbelül 2400 esetet diagnosztizálnak, és mintegy 70 halálesetet okoz. Mindazonáltal, ha korán felfedezik, magas a túlélési arány. Clare arra biztat másokat, hogy maradjanak kitartóak, és mindenképpen vegyenek részt alapos kivizsgálásokon, ha aggódnak a tünetek miatt.
Azt tanácsolom másoknak, hogy ne fogadjanak el nemleges választ. Ha csomót, duzzadt herét vagy fájdalmat észlelnek, kérjék, hogy alaposan vizsgálják ki, és ragaszkodjanak egy ultrahanghoz. Zacet több orvos is megvizsgálta, de a hererák lehetősége fel sem merült.
Zacnek volt esélye arra, hogy néhány bakancslistás álmát még teljesítse halála előtt: családjával Amszterdamba látogatott, és megnézte kedvenc csapata, az AFC Ajax hazai mérkőzését, mivel hatalmas rajongó volt. Saját vintage ruhaboltot is indított, valamint egy rendezvényt is szervezett, ahol DJ-k, ételek és bár is voltak - és természetesen barátai és szerettei is jelen voltak. (Daily Star)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.