
Élőben jelentkezett be közösségi oldaláról Orbán Viktor, miután ő és felesége leadta szavazatát. A miniszterelnök a voksolás napján tartott rögtönzött sajtótájékoztatót.
Sok emberrel találkozhattam a kampány során, minden választópolgárnak köszönöm, hogy meghallgatott és elmondhattam az érveimet
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az újságírói kérdésekre, miután leadta a voksát. A választási részvételi adatokkal kapcsolatban úgy vélekedett, jó ez az eredmény, minél többen vagyunk annál jobb.

A kormányfő közölte, a választás a demokrácia ünnepe, ennek tisztasága idehaza garantált.
– A magyar választási rendszer a legbiztosabb Európában – mondta, majd elárulta azt is, abban az esetben, ha megnyerné a választást, első dolga, hogy köszönetet mondjon az aktivistáinak, hiszen hatalmas munka van az elmúlt hónapok mögött. Megjegyezte, ha Magyar Péter több szavazatot kap, természetesen elfogadná és gratulálna neki. – Az emberek döntését tiszteletben kell tartani – szögezte le, hozzátéve, reményei szerint holnap viszont már a Barátság kőolajvezetéket is megnyithatják.
Mint fogalmazott, semmit nem bánt meg az elmúlt 16 évből, nem ez az utolsó választása, fiatal férfiként tervei vannak. Arra kérdésre, beszélgetne-e a fiatalkori önmagával, a miniszterelnök közölte, a kampány során sok ilyen fiatallal találkozott, akikkel örömmel beszélgetett. Győzelmi rituáléja nincs, csupán annyi, hogy eljött szavazni.
Azért jöttem, hogy győzzek
– fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy miért sorsdöntő a mai választás Magyarország számára, és összehasonlítva az 1990-es évek választásával, lát-e hasonlóságot a miniszterelnök, elmondta: "A kontextus, a környezet eltérő, mint a rendszerváltozás idején, azt látjuk nagy válság vár ránk Európában, nem egy, hanem több, ami összeadódik. Egyetlen nemzetnek sem egyszerű megtalálni a jó választ ezekre a kihívásokra, nagy nemzeti egységre van szükségünk, hogy ellenálljunk az energia, pénzügyi és gazdasági válságnak" – vélekedett, de szerinte más a helyzet, mint akkor, most demokrácia van, a kérdés, hogyan működjön a demokratikus kormány.
Már reggel 7 órakor rekordot döntött a választás. A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz ugyanis az első órában, ami jóval több, mint bármelyik korábbi alkalomkor. A BorsOnline egész nap kiemelt figyelemmel követi az eseményeket, cikkeinket ide kattintva lehet elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.