A hároméves Lara kórházban fekszik és hetek óta kemoterápiát kap, leukémiával küzd. Az életvidám kislánynál B-típusú leukémiát diagnosztizáltak, azóta a miskolci kórház falai között tölti a mindennapjait. Miközben az édesanya minden percben beteg kislánya mellett van, az édesapa otthon tartja a frontot másik gyermekükkel, emellett pedig naponta két órát autózik, hogy láthassa beteg gyermekét ebben a nehéz időben. A család tartalékai elfogytak, a súlyos betegség pedig nemcsak a lelküket, de a megélhetésüket is felemészti.

Lara története influenzaszerű tünetekkel kezdődött: nagyon fehér volt, kedvetlen és rengeteget aludt. Az egri kórház után végül Miskolcon vált véglegessé a diagnózis: B-típusú leukémia. Február 4-e óta tartanak a kezelések, Lara pedig hihetetlen bátorsággal viseli a folyamatos vizsgálatokat és a kemoterápiát.
Az édesanyát lelkileg teljesen megviseli a helyzet, de mindent megtesz, hogy a kislánya ne lássa rajta a fájdalmat. A kórterem fogságában próbálják elütni az időt: festenek, színeznek és rengeteg mesét néznek, hogy a kicsi figyelmét eltereljék.
Neki az a fontos, hogy én boldog legyek. Nem szabad látnia, hogy rossz kedvem van, mert az átragadna rá. Ha már végképp nem bírom, kimegyek a fürdőszobába kezet mosni, és ott sírom ki magam. Ott nem lát meg
- meséli az édesanya elcsukló hangon.

A kislány haja a kezelésektől már hullani kezdett, de az anyai szív még reménykedik.
Mondták a nővérek is, hogy szóljak, és levágják a haját, de én erre még nem vagyok felkészülve. Amíg tudom, megtartom neki azt a kis haját amíg lehet...

A rettegést azonban egy feldolgozhatatlan tragédia is táplálja, amit testközelből éltek át a kórházban. Pár héttel ezelőtt az édesanya, Butkai Judit szemtanúja volt, ahogy egy másik kisgyermek keringése összeomlott. Az orvosok hiába küzdöttek az életéért, a kicsi eltávozott.
Ott bent majdnem egy óra hosszáig küzdöttek az orvosok, de amikor megtudta az édesanya a hírt, én azt a sikoltást soha nem fogom elfelejteni. Ez már egy bő három hete történt, de még mindig hallom. Itt teljes emberként kell állnom a kislányom mellett, nem szabad a negatív dolgokra gondolni, de ez borzasztóan nehéz
- emlékszik vissza a megrázó pillanatra.
A betegség a család mindennapjait is darabokra szedte. Az ötéves Lia otthon maradt, és bár csak annyit tud, hogy a kishúga kórházban van, a miértet nem, mindent megtesz, hogy örömet okozzon neki valamivel.

Zsebpénzéből játékokat és ruhácskát vett Larának, sőt, még az anyukájának is küldött csokoládét. Mivel hetekig ki sem tehették a lábukat a kórteremből, a két testvér csak videóhíváson keresztül láthatja egymást. Ezek a pillanatok jelentik számukra a legnagyobb vigaszt.

Az anyagi teher azonban egyre nehezebb a család számára. Az édesapa naponta 100 kilométert autózik oda-vissza a kórházba, hogy elkerülje a fertőzésveszélyt.
Minden tartalékunkat feléltük. A benzin, a rezsi, a kórházi szükségletek... Be kellett itt is rendeznünk egy kis konyhát, rezsót, edényeket vettünk. Egy alapítvány segít, amiben tud, de sajnos sok kis betegnek kell még segíteniük, így nem jut mindenre.

A családot a Te tegyél a Leukémiás gyermekekért és felnőttekért alapítvány karolta fel. Az alapítvány létrehozója, Bajzát Krisztián pontosan tudja, min megy keresztül a család. Ő maga is érintett volt évekkel ezelőtt, tudja, milyen nehéz ilyenkor. Éppen ezért hozta létre a szervezetet, hogy segíthessen sorstársain. A hazatéréshez is támogatásra lesz szükség, hiszen a házat át kell alakítani és steril környezetet biztosítani majd Lara számára. ITT, ezen az alapítványon keresztül közvetlenül támogathatod a kislányt, ha segíteni szeretnél a családnak. Fontos: Az utalás közleményébe írd be: Ignácz Lara. Larának és családjának most minden segítség számít a gyógyuláshoz vezető úton. Az orvosok szerint a kislánynak még minimum hat hónapig kezeléseket kell kapnia, utána pedig egy steril környezetbe kell majd hazamennie, amit szintén ki kell alakítani a kis családi házukban Lara fogadására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.