Kapu Tibor is élt állampolgári jogával a 2026-os országgyűlési választáson, és közösségi oldalán arra biztat mindenkit, hogy vegyen részt a voksoláson.

A magyar űrhajós egy bejegyzésben számolt be arról, hogy számára a szavazás nemcsak jog, hanem kötelesség is. Mint írta, édesanyja már 2010-ben, első szavazásakor erre tanította. Bejegyzésében családi példákat is megosztott: édesapja egy olyan tollal szavazott, amelyet négy évtizedes gépészmérnöki pályafutása során használt, ő maga pedig egy magyar címeres tollal adta le voksát.
Kapu Tibor kiemelte, hogy a szavazókörben dolgozó szavazatszámláló bizottság tagjai segítőkészek és felkészültek voltak. Köszönetet mondott minden bizottsági tagnak és a választási irodák munkatársainak a munkájukért, amelyet a demokratikus választások lebonyolítása érdekében végeznek. Azt is hangsúlyozta, hogy az országgyűlési választás ritka lehetőség, hiszen a választópolgárok négyévente dönthetnek arról, kire bízzák az ország vezetését. A magyar űrhajós arra kér mindenkit, hogy éljen választójogával, és menjen el szavazni, írja a KISALFÖLD.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.