Londonban tölötte a Karácsonyt Ben, a VIVA műsorvezetője. A városnézésből természetesen Madame Tussaud panoptikuma sem maradhatott ki, ahol Ben lefényképezte összes nagy kedvencét, és még Britneyt is megcsókolta.
Egyre több brit férfi vágyakozik a szebb megjelenésre. A plasztikai sebészektől származó adatok szerint öt kozmetikai beavatkozás közül egyet férfiakon hajtanak végre. A londoni üzleti negyed, a City középkorú bankárai pedig valósággal...
Olyan erősen harapta meg partnere száját újévkor egy amerikai nő, hogy a férfi alsó ajka leszakadt. Előbbit letartóztatták, utóbbi már hazamehetett a kórházból.
Egyedül Dávid Mihály tudja, hogy milyen idő lesz napra pontosan a 2010-es esztendőben. A nyíregyházi mérnök idén is közkinccsé tette tudását, így már most mindenki tervezheti a nyári szabiját.
Kidobták a Baywatch-sztárt a Csillag születik című show amerikai változatából. A filmsztár négy éven keresztül foglalhatott helyet a nagy érdeklődéssel kísért tv-műsor zsűrijében.
Háborús övezetre emlékeztet a belvárosi Balaton utca: egy ötszintes bérház legfelső emeletén felrobbant egy gázpalack. G. Béla, a lakás tulajdonosa halálra égett, hárman megsebesültek. Az épület életveszélyes, az összes lakót kiköltöztették,...
Rakétaként ívelt felfelé Bülent Ciftlik (SPD) német politikus karrierje, de most kiderült: a török származású férfi „eladta” kedvesét, hogy pénzt gyűjtön választási kampányára.
Nagy derültséget keltett az ausztrál választók között miniszterelnökük legutóbbi bejelentése. A folyton dadogó, nyelvtani hibákat sorra halmozó Kevin Rudd kormányfő ugyanis bejelentette: mesekönyvet ír. Kutyájával és macskájával már...
Menet közben, autóban született meg Burján Boglárka. Burján István rendőr főhadnagy Székesfehérvár felé száguldott, amikor Szabadbattyánban szólt a felesége: jön a baba! A Polgárdi rendőrőrs parancsnoka még fel sem fogta neje szavait,...
Johnny Depp lett az év és egyben az évtized kedvenc színésze is, a nézők szavazati alapján készült rangsorban. A People’s Choice Awardson Sandra Bullock is tarolt és Dr. House sem távozott üres kézzel.
Képtelenek beletörődni fiuk értelmetlen halálába Márton Csaba szülei. A törökszentmiklósi középiskolás másfél éve vetette magát a vonat alá, miután megbukott a magyar pótvizsgán.
Százmillió forintot is rááldozhatott játékgép-szenvedélyére az a két biztonsági őr, akik saját cégüktől két év alatt ennyi pénzt nyúltak le. A két férfi tettéért most bíróság előtt áll, de az eltűnt millióknak nyoma sincs.
„Aggódom az egészségemért!” – mondta a Borsnak Németh Kristóf, akit gyulladt bokája láncol hetek óta az ágyához. A színész képtelen lábra állni, mankóval jár, szerepét pedig másra bízták. Kórházba kell feküdnie.
Apró ütésekkel javíthatják nemi életüket a merevedési problémákkal küzdő férfiak. A fájdalommentes terápia elősegíti az új erek képződését a nemi szervek környékén.
Nevetségesen eltorzított fényképekkel kampányol 2010-ben a Burberry divatház. A fotókon Emma Watson pózol férfimodellek társaságában - utólag azonban a rengeteg módosítás miatt úgy tűnik, mintha a Harry Potter sztárja féllábú lenne.
Tiger Woods feleségét alaposan megviselte férje széles nyilvánosságot kapott hűtlensége. Elin Nordegren csak árnyéka régi önmagának, s erről mindenki meggyőződhetett, amikor az egykori svéd modell a napokban visszatért rövid, a franciaországi...
Egy texasi kamasz a barátját bérelte fel, hogy megölje az édesanyját. A fiú túlzottnak érezte a szülői szigort – számolt be a helyi rendőrségi forrás.
Ungár Anikó a szerdai Cool csatornán Müller Attilával beszélgetett a fiatalság és szépség titkairól. A bűvésznő korát meghazudtoló fittségét és irigylésre méltó alakját elmondása szerint egyrészt szimplán genetikai adottságainak,...
Megérkezett Svájcból az a magyar tolvaj, aki még december 16–án a budapesti II. kerületi Csatárka utcai gyógyszertár elől elhajtott a rá bízott pénzszállító kocsival, amiben nagy összegű készpénz volt.
Kezdeményezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szalainé Szilágyi Eleonóra, volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatásba helyezését - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Szalainé...
Sarkvidékivé kezd válni az időjárás Angliában, ahol budapesti járatokat is törölni kellett, és megint elromlott egy Eurostar expresszvonat a Csatorna-alagútban.
Egy család idén átlagosan havonta legalább 15 ezerrel forinttal ad ki többet a megélhetésre, mint 2009-ben. Drágább a víz, a gáz, az üzemanyag, és ebbôl fakadóan minden más is.
Egy pillanatra nem engedné ki a kezéből újszülött bébijét N’Yaounda, a Fővárosi Állatés Növénykert kilencéves gorillája: szorosan öleli, és viszi magával mindenhova.
Boldogabbak és sikeresebbek lesznek azok a gyerkőcök, akiknek kiskorukban lekevertek a szüleik egy-két pofont – állapították meg kutatók. Tényleg lehet hasznos egy füles?
A 2009-es közvélemény-kutatási adatokat összegezte a Bors. A lapunk által felkért politikai elemző, Kiszelly Zoltán beszélt a szocialisták mélyrepülése és a jobboldal vezető pártja enyhe visszaesésének okairól is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.