Feljelentést teszek! – közölte lapunkkal Choli bácsi, miután tegnap átvette a fia ügyét lezáró rendőrségi jegyzőkönyvet. A birtokunkba jutott dokumentum a tragédia sok, eddig homályos részletét tisztázza.
A világ egyik, ha nem leghíresebb metálzenekara, a Metallica ad koncertet péntek este Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban. A rendőrség kéri, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a főváros ezen részén, több utcát is lezárnak délután a környéken.
Dani az együttese egyik fellépésén találkozott először Nórival, aki az est házigazdája volt. Miután számot cseréltek az első randit követte a második, majd a harmadik, és a szerelmesek hosszú éjszakákat táncoltak át a holdfényben....
A napokban Budapest legelhanyagoltabb tereit festi színesre több fiatal képzőművész. A Norvég Civil Alap és a világ vezető festékgyártója összefogásából született meg a Színes Város, melynek célja, hogy Vasarely Színes Város koncepciója...
Egyetlen orvos sem tud magyarázatot adni arra, hogy egy nyolcvanhat éves orosz háborús veterán ma is él. Ivan Nyikulin 1944-ben kapott golyót az agyába, de megúszta.
Eszméletlen állapotban találták párizsi elővárosi lakása közelében Noemie Lenoirt. A vizsgálat szerint a 30 éves topmodell valószínűleg öngyilkos akart lenni, szervezetében halálos adag gyógyszert találtak.
GÓLYAHÍR - Kate Moss a napokban bevallotta: szeretne családot alapítani kedvesével, Jamie Hince zenésszel. A modell barátai úgy vélik, hogy a próbálkozás máris sikeres volt, Kate ugyanis nemrégiben letette a cigit és felhagyott az ivászattal is.
A június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon becslések szerint 40 ezer könnyűvérű hölgy árulja majd a szexet. Egy menet ára meglehetősen borsos: 500 dollár.
Shreknek és Fionának öltözött saját esküvőjükre egy brit szerelmespár. A tündérmesébe illő nászt a Shrek című animációs film megihletett, ami az ifjú pár első közös mozifilmje volt.
Nicolas Sarkozy szextitkairól fecsegett a francia elnök felesége, Carla Bruni. Kiderült: a notórius későnek számító államfő a hivatalos tárgyalások előtti negyedórákat mindig szeretkezéssel tölti.
300 óra közmunkára ítélte a Los Angeles-i bíróság Sean Pennt. A színész a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére indított kampányban való személyes részvétellel róhatja majd le a büntetését.
Albínó kenguru született a Szegedi Vadasparkban. A fehér csöppség már vidáman ugrál a kifutóban, de a gondozók szinte minden mozdulatát árgus szemmel figyelik.
Minden szakértő vizsgálat elkészült, minden létező tanút kihallgattak, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) arra jutott, hogy Daróczi Dávid önkezével vetett véget életének. Az idegenkezűséget kizárták.
Van az a pénz, amiért a legtöbb nő megkapható! A pszichológus szerint tízből nyolc hölgy elfogadná azt az ajánlatot, amelyet a Barátok közt Kingája kapott Trokán Pétertől: töltsön vele egy éjszakát tízmillió forintért.
Négy év alatt több mint 12 millió fonttal (közel 4 milliárd forint) költ többet az angol egészségügy hiperaktív gyerekek gyógyszeres kezelésére. Elképzelhető, hogy a szigetország rosszul kezeli a problémát, és medicinák nélkül is...
Lendvai Ildikó után Szijjártó Péter is az államfő közbenjárását kérte azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik elnöke gárdaegyenruhában készül az Országgyűlés alakuló ülésére. De mit tehet Sólyom?
Kiengedték a kórházból Sörös Erikát, akit élettársa megkéselt, majd a férfi felrobbantotta magát. Az asszony elvetette magzatát, az abortusszal örökre le akarja zárni múltja legsötétebb fejezetét.
A színész nemrégiben arról beszélt egy interjúban, hogy megismétlődhet nyolc évvel ezelőtti balesete, amikor részegen ült a volán mögé. A pszichológus szerint a szorongás miatt teljesülhetett be a jóslat
Megfejthetetlen üzenetet küldött haza a Voyager-2 űrszonda, amit a NASA 33 éve bocsátott útjára. A szonda által küldött adatfolyamokat április végén észlelték először, de azóta sem tudják dekódolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.