A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van. Ezért az Operatív Törzs kiemelten felhívja a magyar állampolgárok figyelmét a következőkre.
Isabela Pereira születésekor készült fotója máris hatalmas mém lett az interneten. Nézze meg, milyen arcot is vág a kisbaba alig pár másodperccel a születése után.
Vasárnap estig ingyenesen elérhető a felújított Lúdas Matyi című film a filmarchiv.hu oldalon abból az alkalomból, hogy 70 éve mutatták be - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.
Továbbra sincs koronavírusos megbetegedés Magyarországon, nincs olyan minta, amely azt igazolná, hogy bárki megfertőződött volna – mondta Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az influenzaszezon kellős közepén is sokat tehet azért, hogy felvértezze szervezetét, és megússza a betegeskedést. Nem kell rögtön a gyógyszertárba rohanni.
A Fidesz visszaszerezte a korábban elbizonytalanodott támogatóinak jelentős részét, míg továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt – derült ki a Medián legfrissebb felméréséből. E szerint, ha most lennének a választások,...
A Grimm testvérek által megírt Jancsi és Juliska című mesét a világon szinte minden gyermek és felnőtt ismeri. Azt viszont már kevesen tudják, hogy egyesek szerint a két testvér valós személy volt, mégpedig egy gyilkos testvérpár.
Százezer madárból álló kacsahadsereggel segít Kína a sáskajárás sújtotta Pakisztánt - jelentette csütörtökön a csöcsiangi Ningbo Evening News című lap.
Közel egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött az új típusú koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Kínában a csütörtökön közölt adatok szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.