Hatalmas aszteroida közelít a Föld felé – ekkor éri el a bolygó röppályáját

Hatalmas aszteroida közelít a Föld felé – ekkor éri el a bolygó röppályáját

NASA
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 02. 21:00
A most közelítő hatalmas űrszikla ráadásul nem az egyetlen, amit a NASA szemmel tart.
Bors

Hatalmas, 130-300 méteres aszteroida közelít a Föld felé, óránként 32 ezer kilométert megtéve – figyelmeztet a NASA.  A 2021 NY1 nevű űrszikla ráadásul csupán egy a közül a 17 közül, ami a feltételezések szerint a következő két hónap folyamán keresztezi bolygónk keringési pályáját.

Noha ez így eléggé aggasztónak hat, nem kell apokalipszisre készülnünk: a 2021 NY1 szeptember 22-re becsült pályakeresztezése még koránt sem végzetes, ugyanis nagyjából 1,5 millió kilométerre kerüli el a Földet. Összehasonlításképp a Föld-Hold távolság ennek nagyjából egynegyede, 384 ezer kilométer.

Közelít a gyilkos

Sajnos koránt sem ilyen jók a kilátások hosszú távon. Mint arról korábban beszámoltunk, a naprendszerünk egyik legveszélyesebb objektumának tartott Bennu aszteroida 2135-ben az aggasztóan közeli 200 ezer kilométerre halad el bolygónktól, 2182 szeptemberében pedig a számítások szerint az 500 méter széles szikla be is csapódik majd.

(Via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.