A vírus felbukkanása óhatatlanul is előhozta a bűnözők legrosszabb énjét, eddig számos embert kaptak el, többeket pedig le is tartóztattak a koronavírussal kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Győzike kisebbik lányának, Virágnak a szerelmi életéről nem sokat lehetett hallani, s a fiatal lány most sem veri nagydobra, hogy már egy jó ideje boldog párkapcsolatban él.
Egy portugál luxusvillában várja a kötelező karantén végét Cristiano Ronaldo, miután kiderült, Daniele Rugani és Blaise Matuidi is a Juventus csapatából elkapta a koronavírust. Így rá is érvényes a kötelező két hét karantén.
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszönetét fejezte ki annak a rekordszámú, csaknem 900 önkéntesnek, akik az elmúlt két napban jelentkeztek segítő munkára az Állami Egészségügyi Ellátó Központ önkénteseket...
Történelmi jelentőségű feladat a koronavírus-járvány lassítása, amihez a lehető legnagyobb mértékben le kell állítani a közösségi életet - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerda esti televíziós beszédében.
Néhány kereskedő nem igazán érzi át a világjárvány okozta körüli pánikot, mi több az emberek megsegítése, s összefogása helyett inkább azon mesterkednek, hogy a vásárlókat minél inkább kiforgassák a pénztárcájukból.
Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legmagasabb halálozási adatnak számító 475-tel 2978-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója...
Magyarország minden nap közép-európai idő szerint 21 és hajnali 5 óra között lehetővé teszi, hogy a Nyugatról hazatérő román állampolgárok a magyar hatóságok által kijelölt útvonalakon áthaladjanak Magyarországon - közölte Ludovic...
Az ukrán hatóságoktól érkezett segítségkérés a Nyugat-Európából hazatérni kívánó állampolgáraik ügyében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.