Habár reklámérték szempontjából megkérdőjelezhetetlenül jó döntést hozott a PSG David Beckham szerződtetésével, a játéktudást tekintve már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Hazájában fogadási csalásba keveredett, a Honvédnál félistenként fogadták. A Bors a több olasz élvonalbeli csapatban is megfordult Davide Lanzafame játékát tesztelte a tegnapi edzőmeccsen.
Shakira 1977. február 2-án, szerelme, Piqué éppen tíz évvel később született. Ha kisfiuk még vár néhány napot, akkor az egész család egyszerre ünnepelhetné a születésnapját.
Soha ennyi csinos nő nem dolgozott a Super Bowlon, mint idén. A szünetben Beyoncé tart koncertet, a amerikai himnuszt Alicia Keys énekli, és a riporterek között is több bomba nő akad.
A Manchester City bajnoki címe megvédésének, a Liverpool pedig BL-rajtjának a kulcsát látja a holnapi győzelemben. Luis Suárez PlayStationön már lejátszotta a derbit, ami Pool-sikert hozott.
Megfogadta Paulo Sousa tanácsát José Gomes, és elfoglalta a helyét a Videoton kispadján. Elődje tapasztalataira építve, de támadóbb szellemű futballt szeretne látni új csapatától a bajnoki meccseken.
Babos Tímea legutóbbi meccsét rosszullét miatt feladta, az utóbbi hónapokban nehezen találja önmagát. A tavaly remeklő teniszező küzd azért, hogy visszataláljon a régi útra.
Díszkíséretet kapnak a Fradi-szurkolók a Valcea elleni kézi BL-meccsre. A házigazdák a hírek szerint a márciusi, zárt kapus labdarúgó-vb-selejtező miatt provokálni fogják a vendégeket.
A tenisz Don Juanja, Feliciano Lopez újabb szépséget csábított el. A 25 éves modellt, Alba Carrillót az sem zavarja, hogy elődeinek listája igencsak hosszúra nyúlik.
Lionel Messi némi verbális hadakozásba kezdett a Real Madrid egyik védőjével, majd pályaedzőjével. Az esetről egy spanyol rádióadó és két lap is beszámolt.
A celebléttől félti a 73 éves Sir Jackie Stewart a brit Forma–1-es pilótát, Lewis Hamiltont. Michael Schumachert állítja elé példának, akit fénykorában csak a versenyzés érdekelt.
Nem telt el botrány nélkül Mario Balotelli Milánóba érkezése. A 22 éves, Manchester Cityből érkező focistát ultrák fogadták, akik összetűztek a rendőrökkel.
Bíróság elé állhat az a bíró, aki nem vette komolyan a ringben az egyik bokszoló jelzését, miszerint abba szeretné hagyni a mérkőzést. A vezető visszaküldte az ökölvívót, aki a meccs után meghalt.
Egy súlyos sérüléssel és az emiatt tönkrement karrierjével indokolta öngyilkosságát a testvérének címzett búcsúlevelében a testépítőbajnok, Barna Róbert.
Bár eltiltotta a szerb színekben való versenyzéstől Janics Natasát a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, a Magyarországnak hátat fordító olimpiai bajnok hajóba ül az idei vb-n.
Maria de Villota tavalyi balesete után félő volt, hogy elmegy a kedve a pilótanőknek a Forma–1-től. Ám Susie Wolff nem ijedős, elsőként viszi pályára a Williams új versenyautóját.
A France Football ígéri, húszoldalas dossziéjában bebizonyítja, hogy a 2022-es katari labdarúgó-vb rendezési jogát az arabok megvásárolták. Négy szavazó állítólag húszmillió dollárt kapott.
Wesley Sneijder és Didier Drogba megszerzése után sem áll le a Galatasaray. A dúsgazdag isztambuliak újabb csillagra vadásznak, s nagy dobásra készülnek a Bajnokok Ligájában. Nem jövőre, már az idén.
A színésznő már párszor cipőztette Penelope Cruz öccsét, de valamit tudhat a férfi, hiszen ismét nála tölthette az éjszakát. A fotósok meg is örökítették, ahogy távozott Longoria lakásából.
Míg Michael Phelps hálálkodik a Super Bowl-résztvevő baltimore-i Ray Lewisnak a segítségéért, addig egy újságcikk tiltott szer használatával vádolja az amerikai futballistát.
Akárcsak a sprintkirály Usain Bolt, az MTK jamaicai focistája, Rafe Wolfe is futóként kezdte karrierjét, aminek jó hasznát veszi a pályán. Csak a havas-jeges magyar telet képtelen megszokni.
Kökény Roland, ahogy ő fogalmaz, olimpiai bajnokként sem kell senkinek. Jelenleg volt klubjában, a Honvédban edz, és ha nem oldódik meg a helyzete, felhagy a kajakozással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.