Mióta Kimi Räikkönen csatlakozott a Lotushoz, az F1-es istálló mindent a humoros oldaláról fog meg. A 2013-as versenygép enstone-i bemutatójára poénos kormánnyal és feliratokkal készültek.
Tegnap elkezdődött a debreceni stadion átépítése, illetve először a lebontása. A Loki futballistái egy-egy darab gyeptéglát kaptak emlékül, a beruházás több mint tizenegymilliárd forintba kerül.
A jelenlegi állapot szerint Janics Natasa nem szerepelhet jövőre szerbként a versenyeken, de azon dolgozik, hogy megkapja az engedélyt. Ha így lesz, ő lehet a szerb kajak négyes egyetlen szerb tagja.
A dubaji uralkodó lányának a csapatával mérkőztek meg a magyar lovaspólósok. Sajnos, kikaptak, de mentségükre szóljon, hogy a két költségvetés között komoly szakadék tátong.
Nagy nehezen jutott tovább az FA-kupában az Arsenal, és a bajnokságban sem megy neki, négy pont választja el a még BL-indulást érő negyedik helytől. A szurkolók Wenger távozását követelik.
Jó hír a Real szurkolóinak, hogy Cristiano Ronaldo újra ontja a gólokat, rossz, hogy a holnapi ellenfél is fel tud mutatni egy szupersztárt. Lionel Messi négy találattal felelt ellenlábasa triplájára.
Családias légkörben kezdte meg a felkészülést a vízilabda-válogatott. Benedek Tibor a rutinos Varga fivérek mellett Deckeréknek és a fiatalítás jegyében a Jansik testvérpárnak is bizalmat szavazott.
Vajon elszólta magát Mocsai Lajos, amikor Iman Dzsamali honosításáról beszélt, vagy nem aktuális a kérdés? Egy biztos, a veszprémiek iráni kézise roppant tehetséges, és gőzerővel tanul magyarul…
Sokan örültek, amikor múlt héten kiderült, hogy az Újpestben folytatja pályafutását Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos, csak azt felejtik el: csoport nélkül szinte lehetetlen felkészülni.
Vízilabdázó segíti Pep Guardiolát. A Barcelona egykori mestere a Bayernnél is számít Manuel Estiartéra, az egykori olimpiai bajnokra, aki a csapat és a vezetőség közötti kapcsolatért felel majd.
Történelmet írt az Australian Openen Novak Djokovics, aki Andy Murray legyőzésével negyedszer nyert Melbourne-ben. Ráadásul háromszor zsinórban, ami eddig még senkinek sem sikerült.
Hiába jelentette ki a minap a City mestere, Roberto Mancini, hogy Mario Balotelli marad a csapatnál, a Milan húszmillió eurót, azaz 5,9 milliárd forintot adna érte, ami azért elgondolkodtatta a manchesteri klubvezetőket.
Király Gábor csapattársa számára gyorsan véget ért az Aalen elleni felkészülési találkozó, miután kiütötte a játékvezető. Persze nem direkt emelt kezet Robert Hartmann a focistára.
Tíz perc alatt elintézte a Getafét Cristiano Ronaldo. A Real Madrid szélsője mesterhármassal próbálta jobb kedvre deríteni a csapat edzőjét, az 50. születésnapját ünneplő José Mourinhót.
Sok izgalmas akciót láthattak a nézôk a spanyoloktól. Magyar siker is született: a rangadót követően a legjobb játékosokból összeállították a világbajnokság álomcsapatát.
A megkéselt Bozsányi Gergő már otthon, Szigetszentmiklóson lábadozik, és alig várja, hogy támadója szemébe nézhessen. A 19 éves sportoló bízik abban, hogy újra versenyszerűen birkózhat.
Elismeri, hogy lefeküdt fiatal tanítványával, de tagadja, hogy nemi betegséget adott át Sarah Jones. 11 millió dollárra, azaz 2,3 milliárd forintra perli a pletyka oldalt, amely be akarja mocskolni hírnevét.
A Real Madrid szurkolói szívesen látnák csapatuk élén a Swansea-t az Angol Ligakupa-döntőbe vezénylő dán Michael Laudrupot, amennyiben a jelenlegi portugál mestert, José Mourinhót menesztik.
Háromjátszmás küzdelem után Viktorija Azarenka nyerte az ausztrál teniszbajnokság döntőjét a kínai Li Na ellenében. A fehérorosz lett a nyolcadik nő, aki címvédőként gyôzni tudott Melbourne-ben.
Súlyos, több halálos áldozattal járó zavargások törtek ki az egyiptomi Port Szaídban, miután a bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a tavalyi 74 ha-lálos áldozattal járó futballkatasztrófa ügyében.
Világsztárt igazolt a néhány hónapja alakult magyarországi Manchester United Szurkolói Klub. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány, Kemény Dénes lett a klub tiszteletbeli elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.