Első osztályú lett Orbán fia

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 04. 07:25
Orbán Viktor miniszterelnök fia, Gáspár az NB I-es Puskás Akadémiában játszik a tavasszal. A tanulmányait háttérbe szorító focista az elmúlt másfél évben szinte labdába sem rúgott.
turcsik

Véglegessé vált, hogy Orbán Gáspár, hazánk miniszterelnökének fia a tavasszal az NB I-es Puskás Akadémiában bizonyíthatja futballtudását. A 21 éves játékos eddig is az akadémia igazolt focistája volt, ám miután az előző idényben egyetlen percet futballozott az NB II-es bajnokcsapatban, az ősszel kölcsönben a harmadik osztályban szereplő Videoton II-ben szerepelt. Nagy karriert ott sem futott be, egyszer állhatott be, alig 12 percre...

Ezek után kissé meglepő volt, hogy november végén az élvonalbeli, vagyis a „nagy” Vidi mezét is magára ölthette, és a Dunaújváros elleni Ligakupa-találkozón (3-0) tíz percre beszállhatott. Ha Gáspár esetleg az édesapja felé gyakorolt gesztusként kapta is a lehetőséget, ez már jelezte, hogy egyáltalán nem mondott le az NB I-es focikarrierről, holott korábban egy hosszan tartó rejtélyes betegség és a megterhelő jogi tanulmányok is hátráltatták a pályafutását. Úgy tűnik, az Orbán fiú adhatott magának még egy utolsó sanszot, mert tudomásunk szerint az egyetemen is halasztott egy évet.

– Nagyon értelmes, fejlődőképes labdarúgóról van szó, akinek a játéktudásával eddig sem volt semmi gond, fizikálisan kell utolérnie magát – árulta el Hartyányi Gábor, Gáspár korábbi edzője. – Drukkolok neki, hogy bemutatkozzon az NB I-ben, a kitartását ismerve biztosan sikerül neki.

Benczés Miklós, a Puskás Akadémia edzője szerint a védekező középpályásként bevethető Gáspárnak nincsen bérelt helye a csapatban. – Nagyon korai még megmondani, milyen szerepet tölthet be Gáspár a tavasszal, hiszen a felkészülés elején járunk – árulta el a szakember.

– Kiváló erőnléti edzők dolgoznak vele, fel fog zárkózni kondicionálisan. Nem hiszem, hogy nagy ugrás lenne neki az élvonal, hiszen az NB II-ben már futballozott, ráadásul több olyan fiatal focistám is van, akit az NB III után azonnal bedobtam a mély vízbe, és megállták a helyüket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.