Vermes: elhúzott a világ a magyar foci mellett

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 04. 08:15
Huszonöt évvel ezelőtt egy idényt töltött Győrben a 67-szeres amerikai válogatott futballista, Vermes Péter. A Kansas Cityt tavaly bajnoki címig vezető mester örömmel válaszolt a Bors kérdéseire.
J. K.

Szép emlékeim vannak Győrről és az országról, ahonnan a szüleim származnak – mondta Vermes Péter, és elárulta, kicsit rozsdás már a magyarja, de ha visszatérne, némi gyakorlás után visszaidéződnének a magyar szavak. – Egykori csapattársammal, Urbányi Pistával egyébként rendszeres kapcsolatban vagyok, annál is inkább, mert hamarosan ő is a Kansasnél fog dolgozni.

Minek tulajdonítja a magyar futball mélyrepülését? Ön hogyan látja ezt Amerikából, ahol már szárnyal a sportág?

Kívülállóként nehéz erre válaszolni, de elhúzott a világ a magyar foci mellett. Néhány évtizede elképzelhetetlen lett volna, hogy az amerikai válogatott megveri a magyart, most pedig... Nemcsak a taktikai, technikai, de a felkészítési – mind fizikai, mind pszichológiai – módszerek is változtak, és ezekkel lépést kell tartani. Ha lesznek világos tervek az utánpótlás-nevelésben és szándék a megvalósításhoz, akkor arra már lehet építeni. Ehhez persze idő kell, és nem szabad habozni a legnehezebb és legfájóbb döntések – például személyi kérdések – meghozatalakor. Ha elég erősek lesznek, az eredmények sem maradnak el.

A Kansas a saját nevelésű játékosokat részesíti előnyben, vagy inkább a piacon vesz kész és képzett futballistákat?

Az előbbi a célravezetőbb módszer, ezért hoz­tuk létre a saját aka­démiánkat, az idén például három fiatal került fel a nagy­csa­patba. A Kansasnél kiemelt szerep jut a saját játékosok nevelésének, hiszen anyagi téren nem tudjuk felvenni a versenyt az LA Galaxyval vagy a New York Red Bullsszal.

Gondolt valaha arra, hogy magyar csapatot vezessen? Nemrégiben szövetségi kapitányt keresett a honi szövetség: ha jó ajánlatot kapott volna, elvállalja a felkérést?

Mostanában egyáltalán nem időszerű a kérdés, hiszen a Kansas City edzője vagyok. Az elmúlt öt évben, mióta itt vagyok, több helyről is megkerestek, és a jövőben is meghallgatom az ajánlatokat, ami nem jelenti azt, hogy el is fogadom azokat. Egy­előre a KC sikereiért dolgozom, ez a legfontosabb.

Az európai futball a tengerentúlon is egyre népszerűbb, de felveheti a versenyt az amerikai focival, a kosárral, a baseballal?

A soccer – ahogy nálunk mondják – szurkolótábora nő a leggyorsabban az Államokban, de nem tudom megmondani, versenyezhet-e valaha az amerikai focival. Az viszont biztos, hogy egyre nagyobb helyet és szerepet követel magának az amerikai sportéletben. A Kansas szurkolótábora például korábban soha sem látott ütemben nőtt, szóval fényes a sportág jövője. Igaz, még messze nincs annyi pénz benne, mint például Angliában, Spanyolországban, hiszen egy átlagos amerikai játékos nagyjából százezer dollárt (23 millió forint – a szerző.) keres évente.

Jürgen Klinsmann nagy csapatot csinált az amerikai válogatottból. Mit gondol, továbbjuthat a vb-csoportból?

A tavalyi eredmények nagyon biztatóak, és joggal reménykedhetünk. Egy biztos, az egész ország a csapat mögött áll. A kiemelkedő világbajnoki szereplés újabb lökést adhatna a focinak.
.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.