Már csak öt forduló van hátra az NB I-es focibajnokságból, amelynek a megnyerésére három csapat pályázik jó eséllyel. Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány szerint a Honvéd lehet a végső befutó.
Elment a Nemzet Sportolója, az 1972-es olimpián aranyérmes súlyemelő, Földi Imre. Vasárnap a tatabányai kórházban élete hetvenkilencedik évében érte a halál.
Dana Vollmer amerikai úszó annak ellenére versenyez, hogy hat hónapos terhes. A 29 éves, ötszörös olimpiai bajnok Dana már a tokiói felkészülés jegyében ugrik vízbe nap mint nap.
Kathrine Switzer 1967-ben az első nő volt, aki hivatalosan maratoni versenyt teljesített. Idén újra ott volt Bostonban, és 70 évesen megint teljesítette a 42 kilométert.
A Face Team Akrobatikus Sport Színházat sokan a 2012-es Britain’s Got Talentből ismerik, pedig azóta is sok sikert ért el, nemrégiben például öt Guinness-rekordot állított fel.
Hatalmas a tétje a hétvégi el Clasicónak, hiszen győzelem esetén a Real Madrid egy lépéssel közelebb kerülne a történelmi duplázáshoz, azaz a bajnokság és a BL 2017-es megnyeréséhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.