Győztes meccse után halt meg a gyulai teniszező

Győztes meccse után halt meg a gyulai teniszező

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 22. 09:15
Minden előjel nélkül szenderült örök álomba Tihanyi Tamás, a gyulaiak fiatal teniszezője. A 23 éves sportoló tragédiájának nem volt előjele.
K. B.

Pár nappal a halála előtt még győztes meccset játszott az országos csapatbajnoki fordulóban a gyulai Tenisz Szabadidôs Sport Klub fiatal játékosa, Tihanyi Tamás. Úgy tudjuk, a siker után utazott Budapestre egyik legjobb barátjához, ahonnan azonban már nem tért haza. Információink szerint álmában, tíz óra után érte a halál, amit hirtelen szívmegállás okozott. A tragédiának előjelei azonban egyáltalán nem voltak.

– Gyerekkorában én edzettem négy-öt évig, megszerettettem vele a teniszt. Ezután mindennapos vendég volt a sportpályán, de kosarazni és focizni is szívesen járt. Csupa szív ember volt, egy igazi csapatjátékos, akinek mindenkihez volt egy kedves szava – jellemezte Tamást a klubelnök, Vincze Béla, aki elmondta, a 23 éves fiúnak komoly tervei voltak az életben. – Már volt egy pedagógus végzettsége, és idén másoddiplomázott. Szakfordítói vizsgára is készült, és egy teniszedzői tanfolyamot is szeretett volna elvégezni, amivel aztán a klubunk utánpótlásában dolgozott volna.

A gyulai régióban szép sportsikereket elért teniszezőt szülei és két testvére gyászolja. Tamást ma délután egy órakor helyezik végső nyugalomra a Gyulavári református temetőben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.