Sztárkosarasok varázsoltak a budapesti metróban

Sztárkosarasok varázsoltak a budapesti metróban

NBA
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 22. 11:15
K. D.

A zord időben is forró hangulatot varázsoltak az amerikai Harlem Wizards kosarasai, akik a Deák téri metró­aluljáróban tartottak rögtönzött bemutatót a járókelőknek.

– Óriási élmény volt, már azt nagyon élveztem, hogy együtt utaztam a srácokkal a metróban, az pedig csak hab a tortán, hogy én is beállhattam közéjük – mondta lapunknak Kata, az egyik néző.

Az amerikai kosarasok a trükkök mellett igyekeztek bevonni a közönséget is, labdát pörgethettek a járókelők, valamint közös képet is készíthettek a sztárokkal, akik ajándékokkal is készültek a budapestieknek.

– Sajnos a magyar kosárlabdáról nem tudok sokat, még nem láttam egyetlenegy ma­gyart sem játszani, de az remek, hogy ennyi gyerek gyűlt össze, ebből látszik, hogy kedvelik a sport­ágat – fogalmazott a Bors­nak Sarge, aki úgy érezte, mint­ha New Yorkban járna. – Ez az első, hogy metróban léptünk fel, nagyszerű helyszín, csak az za­var picit, hogy vigyáznom kell, meg bele ne fejeljek a mennye­zet­be.

A tegnapi flashmob és a péntek-szombati magyar kosárlabdázás napjának moderátora, DJ Dominique jól ismeri az amerikai kosárlabdát, ugyanis sokáig az államokban élt, ráadásul gyerekkorában versenyszerűen űzte a sportágat.

– Szenvedélyem a kosárlabda, négy évig éltem kinn, és több NBA All-Star-gáláról is tudósítottam Hajdú B. István barátommal. A Los Angeles Lakers irányítója, Magic Johnson külön odajött hozzánk, és mondta: megjöttek a magyar barátaink. Hihetetlenül közvetlen emberek – mondta DJ Dominique, aki a Harlem Wizardsról is szót ejtett. – Bár bohóckodásnak látszik, amit a fiúk csinálnak, de ők kiváló kosarasok, középiskolai és egyetemi szinten játszottak. Harlem a kosárlabda őshazája, a fekete srácoknak a sport volt az egyetlen kitörési lehetőség. Ők sosem felejtik el, hogy honnan in­dultak, ezért is ilyen közvetlenek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.