Egyre több megkeresést kap modellként a magyar tízpróbázó, Fajoyomi Viktor, aki jelenleg Barcelonában él. Igaz, a 26 éves sportember csak hobbiként tekint a fotózásokra, ennél komolyabb tervei vannak az életben, a Los Angeles-i USC egyetem közgazdász szakának elvégzése után saját vállalkozást akar indítani.
– Jelenleg ugyan sérüléssel bajlódom, de az atlétikával nem hagytam fel. Szeretnék tovább fejlődni, mert az elmúlt két évben nem sikerült úgy teljesítenem, ahogy szerettem volna. Tízpróbázóként egyébként a magas- és távolugrás volt az erősségem – mondta a nigériai-magyar származású, Magyarországon született versenyző, akinek Zsivoczky Attila, na és a sportág világcsúcstartója, Ashton Eaton a példaképe.
A magyar mellett angolul és spanyolul beszélő Fajoyomi jelenleg portugálul tanul, és egy egyedi kiegészítőket tervező céget próbál tető alá hozni.
– Az utóbbi időben több fotózásra is kaptam felkérést, s nem mondom, hogy nem érdekel a modellkedés, de nem hiszek abban, hogy ebből meg tudnék élni. Így inkább csak hobbiként, extra bevételi lehetőségként tekintek rá – tette hozzá. – Egyébként szeretem aktívan tölteni a szabadidőmet, így strandröplabdázom, paddle boardozom, kajakozom és kirándulni járok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.