Ereklyeként őrzi az úszókapitány Balzsay bokszkesztyűjét

Ereklyeként őrzi az úszókapitány Balzsay bokszkesztyűjét

Balzsay Károly
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 19. 21:30
Alaposan meglepődik az, aki Sós Csaba, az úszószövetség korábbi vezetéséből egyedül tisztében maradt vezetője irodájában vendégeskedik. A szövetségi kapitány falán egy csomó kitüntetés mellett remek sportereklyék sorjáznak.
szs

Sós óriási becsben tart egy ökölvívó-kesztyűt, történetesen bokszválogatottunk jelenlegi szövetségi kapitánya, Balzsay Károly egykori sporteszközét.

– Amikor a Testnevelési Egyetemen még nem működött küzdősport tanszék, jómagam láttam el az ideiglenes vezetői feladatokat náluk is – magyarázza Sós, aki az egyszersmind úszóválogatottunk szövetségi kapitánya is. 

Ebből fakadóan többször is találkozott az öklözővel, akit becsben tartott, mert sportolóként egyike volt a kedvenceinek.

– Károly valamennyi profi meccsét megnéztem, és amikor a főiskolán találkozunk, rendre eszmét cseréltünk. Óriási harcos volt, ma is becsülöm, és mivel mindketten kapitányként dolgozunk, kölcsönösen sikert kívánunk egymásnak. Igazán jól esett, amikor meglepett egyik kedvenc bokszkesztyűjével. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.