Pillangózni tanítja szerelmét Kovács Saci

Pillangózni tanítja szerelmét Kovács Saci

úszás
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 13. 10:15
Újra ragyog a boldog- ságtól Kovács Sarolta, a Volán Fehérvár vb- gyôztes öttusázója, aki focista szerelmének köszönhetően újult erő- vel készül a szeptemberi hazai világbajnokságra.
Bors

A 28 éves szőke sportolónő majd ki­csattan a boldogságtól, amióta megismerkedett új szerelmével, aki focizik és edzős­ködik.

– A párom, Tar Bálint focista és egyben az utánpótláskorú játékosok edzője Móron. Három hónapja vagyunk együtt, mindenben segít, tá­mogat – mondta a májusi, székesfehérvári Világkupa óta megvékonyodott Saci, aki elárulta, hogy alakjának látványos megváltozása ked­vesének is köszönhető. Ma­gán­életi válsága miatt az év elején felszedett néhány kilót, ami a versenyzésére is rá­nyom­ta a bélyegét, ám Bálinttal na­gyon odafigyelnek az étkezésre, sokat sportolnak együtt.

– Fogytam is, de inkább át­­rendeződött az alakom. Testileg és lelkileg is megújultam – tette hozzá mosolyogva, és bízik benne, hogy az augusztusi, angliai Európa-bajnokságon, illetve a budapesti világbajnokságon az eredményeivel is bizonyítani tud majd, és kvótát szerez a jövő évi tokiói olimpiára.

A világversenyeken való sikeres szereplés mellett egy másik vágya is van: hogy megtanítsa párjának a pillangóúszást.

– Az egyik közös úszásunk­kor megígértem Bálintnak, hogy megtanítom pillangózni, mert ez az úszásnem nem megy neki. Az ígéreteimet szeretem betartani, de már most látjuk, hogy nem egyszerű a helyzet, több idő kell ahhoz, hogy valóra váltsuk a közös vágyat. Mivel egyikünkre sem jellemző, hogy megfutamodnánk, feladnánk valamit, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb célba érünk – zárta gondolatait a csinos öttusázó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.