A jelentősebb hazai sípályákon, Mátraszentistvánban, Kékesen, Eplényben, Visegrádon, Szilvásváradon, és Nagy-hideg-hegyen is lehet már síelni, mégis tömegek indulnak útra Ausztria sípályái felé. Vajon miért nem jó nekik a magyar hó?
Hiába rótta meg a kormányt a Nemzetközi Valutaalap vezetője, mégsem tudni, hogy mikorra tervezi a szinte biztos megszorításokat Gyurcsány Ferenc. A kormányfő viszont sejtetni engedte, hogy a fogyasztási adókat emelik, és a munkát terhelő...
Alaposan átverte az Erste Bankot kiraboló fantom az őt üldöző rendőröket. Az előzőleg túszát szabadon bocsátó férfi betörte az egyik Miklós utcai panelház ajtaját, majd a másik kijáraton azonnal távozott is, hogy aztán a Szentendrei...
Továbbra is aggasztó Sarka Kata egészségi állapota. Hajdú Péter terhes feleségének ugyanis nagyobb lett a vesetágulata, a kismama már aludni sem tud fájdalmai miatt. Orvosai szerint Katát meg kell műteni a szülés után.
Madonna iszlám fanatikusok célpontjává vált. A popkirálynőt izraeli kapcsolatai miatt lefejezéssel fenyegették meg, ezért az énekesnő két moszadost bérelt fel 24 órás védelmére. Guy Ritchie-t is figyelmeztette: költözzön el londoni...
Mitől bírja olyan jól Nicolas Sarkozy francia elnök a megbeszélésekkel zsúfolt napjait? Erre a kérdésre kereste a választ egy francia újságíró, és könyvben fedi fel a titkot. Patrice Machuret az Elysée- palota egyik ismeretlen látogatójáról...
Megelégelte a gumigyilkos csatornafedelek siralmas állapotát, és a saját pénzén újíttat fel egyet a pécsi Kemenes László. A megsüllyedt vagy éppen kiálló csatornafedelek országos problémát jelentenek.
Mint a saját mamájuk, olyan féltő gondoskodással nevel két elárvult macskakölyköt Henci kutya. Igazi szeretet ez, nem ám kutya–macska barátság, a jószívű eb türelmesen tűri, ha a doromboló szőrmókok tejre éhezve másznak a hasához.
Egy ausztriai színház szatírikus szappanoperát állít színpadra Fritzl-panzió címmel, amelynek központi figurája az amstetteni rém lesz, az a 73 éves férfi, aki földalatti bunkerben tartotta lányát 24 éven keresztül és hét gyermeket nemzett neki.
Tony Curtis és a bűbájos Laky Zsuzsi helyére malacok léptek. Bár négy–öt éve még sikeresek voltak a magyar származású amerikai filmsztár szereplésével készült országimázs-filmek és a Miss Európa címet elnyerő Laky Zsuzsit ábrázoló...
Piros a kedvenc színe, de nem ezért lett rekorder
véradó Bíró István, aki 166 alkalommal, összesen
mintegy 75 liter vért adott. A halásztelken élő
férfi még két évig adhat vért, legközelebb január
22-én vesznek...
El akarják távolítani Máriapócsról a város büszkeségét, a könnyező Szűz Mária-ikont. A kegykép évszázadok óta vonzza a világ minden tájáról érkező zarándokokat, a könnyek csodás megjelenését utoljára 1905-ben észlelték a...
A Fidesz és az MSZP fej-fej melletti versenyét jósolta decemberben a Szonda Ipsos a hétvégén megtartott ferencvárosi választásokra. Azóta kiderült, hogy a Fidesz jelöltje a szavazatok 59%-át, míg a szocialista Bánsághi Tamás mindössze...
Szívesen férjhez menne a csodálatos idomokkal megáldott siófoki Nagy Izabella. A 33 éves, kétgyermekes anyuka férjének mondaná ki újból a boldogító igent, de Róbert hallani sem akar róla. Az esküvőt Marokkóban tartanák, ráadásul az...
Miért olyan nagy a tülekedés a pártoknál az európai parlamenti képviselőhelyekért ? Nos, egyértelmu: a szakmai sikerek mellett az anyagiak miatt. Idén már havi 7500 euró (2 100 000 forint) lesz a fizetés, a havi 15 000 eurós (4 200 000 forintos)...
Disznótorral egyelőre csak a hazai turistákat lehet lázba hozni. A biokosztra szoktatott külföldiek sem a visítós gyilkolászattól, sem a zsíros húscafatoktól, csípős kolbászoktól nem lelkesednek. Ha ilyet kínálnánk nekik, még följelentenének...
Nem sokkal azután, hogy Baby P halála sokkolta a briteket, újabb gyermektragédiára derült fény a szigetországban. Baby P-nek – a kisfiú valódi nevét nem hozták nyilvánosságra – 17 hónaposan kellett meghalnia, mert anyja és élettársa...
3 milliárd 12 millió 400 ezer forint forintnyi összeghez juthat ma kora este, aki eltalálja a szlovák lottó nyerőszámait. Nem csoda, hogy magyarok százai ruccannak ki napközben a határ menti lottózókba, még akkor is, ha a nyereményösszeg...
Túszul ejtette a pénztárost, majd magával rángatva ôt menekült a Flórián téri bankból tegnap délután egy férfi. A bankrablót megzavarták a rendőrök, ezért vitt magával egy foglyot, akit később szabadon bocsátott. A rabló eldobta...
Újabb két szereplő távozik a Barátok köztből, ezúttal az Emmát alakító Marenec Fruzsina és a Noémit játszó Gonda Kata búcsúzik a Mátyás király tértől. A lányokat váratlanul érte a döntés, ám remélik, el tudnak helyezkedni a...
A Deep Purple és a Rainbow legendás gitárosának és a csodás hangú és gyönyörű Candice Night reneszánsz / folk / rock zenekara a „Secret Voyage" című új albummal turnézik Európában.
Rátóti Zoltán színművész meghívására Ákos is fellépett a Nemzeti Színházban azon a jótékonysági esten, amelyet az őrségi Magyarföld falu fatemplomának felépítéséért rendeztek.
Az Egyesült Államok szépségkirálynője lehet a 24 éves Julianna Erdesz. A magyar származású hölgy 51 társával indul a Miss America címért a január 24-i, las vegasi döntőn. Élete álma, hogy egyszer felléphessen a Broadwy-n.
Vágyfokozóan hathat a férfira, ha asszonya csábos fehérneműt visel, egy buja ruhadarab szexuális segédeszközként hathat. A divat ismétli önmagát, most újra az 50-es éveket idéző fehérneműket keresik, a magasított derekú bugyit már...
Liam Howlett, Keith Flint és Maxim összesen 16 millió lemezt adtak el, legutolsó lemezük 2004-ben jelent meg, Always Outnumbered, Never Outgunned címmel. Magyarországon többször is nagy sikerrel léptek fel, legutóbb a Sziget fesztiválon.
Nem az egészségi állapota, de nem is Dávid Ibolya miatt mondott le képviselői mandátumáról Boross Péter exminiszterelnök. Az MDF "nagy öregje" csupán már nem kér abból, ami manapság a parlamentben politika címszó alatt zajlik.
Nem vagyok nagy lottózó, de ha 9-10 számjegy fölé megy a nyeremény összege, igyekszem esélyt adni magamnak a gondtalan életre. Tollat ragadok, és tudományos műgonddal igyekszem kitölteni a szelvényt. Alaposan átrágom szerencseszámaimat,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.