Találkozhatunk olcsóbb és drágább verdákkal is az országutakon. Ezekkel azonban biztos nem fogunk, ugyanis ahhoz, hogy ezekhez hozzájusson egy átlag földi halandó, kevés az esély. A legolcsóbb is közel egymilliárd-négyszázmillió forintba kerül.
Óriási várakozás előzi meg Zalaegerszegen a hazatérő Dzsudzsák Balázst. Még akkor is, ha most – pályafutása során másodszor – magyar csapat ellen lép pályára.
Milák Kristóf a harmadik idővel bejutott a döntőbe 100 méter pillangón, míg Cseh László a tizedik helyen végzett a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek hatodik napján, pénteken.
<p>Az idei esztendőben Budapesté a kitüntető Európa Sportfővárosa cím, aminek köszönhetően számos, nagy tömegeket megmozgató eseménynek adott otthont a város annak érdekében, hogy minél többen fedezzék fel és éljék át a mozgás...
Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón, míg Szilágyi Liliána hatodik lett a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján, csütörtökön.
A nemzetközi focikupák előző köréből mindegyik magyar csapat továbbjutott, ám most sokkal nehezebb dolguk lesz. A Honvédnak már csak azért is, mert otthon is idegenben lesz.
Második magyar csapatként játszik a Fradi a BEK/BL-ben a Vallettával: 1980-ban a Honvéd 11-0-s összesítéssel lépett túl a máltaiakon, a Fradi most kisebb különbségű sikerrel is megelégedne.
Eszement, idegőrlő, horrormeccsen jutott a négy közé a férfi pólócsapatunk. Vámos Márton négy másodperccel a vége előtt lőtte a győztes gólt, s be kellett vetni a kisujját tört Varga Dénest is.
A játékosok szerint ugyan nem nyújtott jó teljesítményt, de nagy szívvel küzdött és harcolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon az ausztrálok ellen 10-9-re megnyert keddi negyeddöntőben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.