Sport

Gréti gyógyulását felgyorsítja a társaival való közös tréning

szs

Létrehozva: 2020.02.24.

Két ujját összeragasztva beszáll már edzeni csapattársai közé Szentesen Gurisatti Gréta, aki nélkül – valljuk be – nem elég ütőképes Eb-bronzérmes vízilabda-válogatottunk válogatottunk.

A Duna Arénában lebonyolított Eb-n szerencsétlenül kapott bele egy labdába, emiatt aztán jobb keze középső ujjának felső részén az ín részlegesen beszakadt, az oldalsó szalag pedig teljesen. Most hogy van? – kérdeztük Grétát, a dunaújvárosiak kiválóságát.

– A műtétet a lehető leggyorsabban végrehajtották a fővárosi Semmelweis Egyetemen – mondja a kiváló pólós. – Az ujjam voltaképpen csak a meccs után fájt igazán, ugyanis az adrenalin addig hatott. A százszázalékos állapottól jelenleg messze vagyok. Ügyelni kell arra, hogy a labda elhajításánál nehogy rásérüljek, elvégre friss, mindössze négy hetes a seb.

A lövések blokkolásáról meg végképp szó sem lehet, nem de bár?

Így igaz, úgyhogy a keddi, Hollandia elleni Világ Liga-meccsen még a kispadra sem ülhetek el.

Bíró Attila kapitány mivel biztatja?

Itt a sérülésem mondja majd ki a végső szót. Tulajdonképpen azért utaztam le Szentesre, mert a csapattagok közelsége felgyorsítja a gyógyulásomat.

A március 8-án Triesztben kezdődő soros olimpiai kvalifikáló torna első két helyezettje eljut a tokiói olimpiára. Magyar esélyek?

Szeretnék segíteni a csapatnak, de nem merek semmit tippelni. Elvégre ha nem vagyok százszázalékos állapotban, csak hátráltatnám céljaink megvalósítását. A hollandokkal amúgy nem csak Szentesen, de Triesztben is megütközhetünk, a papírforma szerint az olimpiai pótselejtező torna elődöntőjében. Amelyik csapat a kettő közül azon nyer, utazik Tokióba.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek